Infostart.hu
eur:
363.76
usd:
323.65
bux:
147230.88
2026. november 4. szerda Károly

"Tragédia van, nem aszály"

Katasztrofális helyzetbe kerültek az állattartók a hetek óta tartó aszály miatt - közölte a Baromfi Termék Tanács elnöke, aki arról számolt be, hogy idén nagyon kevés takarmánykukoricára számítanak. Bárány László arra kéri a kormányt, hogy tiltsa meg a kukorica exportját, és hogy adjon lehetőséget a tenyésztők számára pályázni a Magyarországon lévő csaknem 1,8 millió tonna uniós intervenciós kukoricára. Ebben egyetért vele a Magyar Sertéstartók Szövetségének elnöke is.

"Tragédia van, nem aszály. Ez egy elemi csapás" - mondta az InfoRádiónak a Baromfi Termék Tanács elnöke, aki szerint a jelenlegi helyzet meghatározza a következő néhány hét gabonabeszerzési és -biztosítási programját.

Bárány László közölte: a helyzet megoldására nem elég az Európai Unió által felajánlott 600 ezer tonna takarmánykukorica felszabadítása.

Be kell tiltani az exportot

A terméktanács elnöke hozzátette: a szakma szerint a magyar kukoricatermés nem lesz több 2 millió tonnánál, ez azonban még a baromfitartók számára sem elegendő, ezért arra kérték a földművelésügyi minisztert, hogy tartsák itthon az intervenciós kukoricakészletet.

"Erre az intervenciós készletre ácsingózik gyakorlatilag fél Európa" - jelentette ki Bárány László, aki hozzáfűzte: meg kell tiltani a kukoricaexportot.

Ha Magyarországon ekkora aszály van, akkor a magyar állattartókért és fogyasztókért az állam a felelős - közölte a Baromfi Termék Tanács elnöke.

Minimum 15-20 százalékos emelés

Bárány László elmondta: itt már nem arról van szó, hogy mennyi lesz a baromfi- vagy a sertéshús ára, hanem, hogy lesz-e egyáltalán húsáru.

A terméktanács elnöke szerint a jelentős mértékű, 15-20 százalékot meghaladó áremelkedés elkerülhetetlen, a kérdés azonban az, hogy a drága húsáru a magyar üzemekből kerül-e majd ki, vagy importra szorul az ország az aszály miatt.Máris hiány van

Az elmúlt egy-két hétben már jelentkezett a takarmányhiány a sertés- és baromfitartóknál is - mondta az InfoRádiónak a Magyar Sertéstartók Szövetségének elnöke.

Sákán Antal közölte: kérték a szakminisztériumtól, hogy lépjen fel hatékonyabban az érdekükben, valószínűleg ennek is lehetett a következménye az, hogy az Európai Unió felszabadította a belpiaci felhasználók számára a rendelkezésre álló intervenciós kukoricakészleteit.

Mínuszban

A szövetség elnöke kijelentette: ez a kukoricamennyiség a sertéstartók számára sem elegendő, mivel ennek az ágazatnak minimum egymillió, a baromfitartóknak is körülbelül 600-800 ezer tonna takarmányra lenne szükségük.

A Magyarországon rendelkezésre álló 1,8 millió tonna intervenciós kukoricát meg kéne óvni az állattartók számára - mondta Sákán Antal.

Az alacsony terméshozam miatt a kukorica ára 180-200 euró is lehet, ez pedig akkora önköltséget jelent, amely nem biztos, hogy megtérül az állattartók számára - fűzte hozzá a Magyar Sertéstartók Szövetségének elnöke.

Hatalmas lehet a veszteség

A sertéshús árának már most is emelkednie kellene, egyelőre azonban még van elég hús a piacon. Az áremelkedés - Sákán Antal szerint - sokkszerűen jelentkezik a jövő év közepétől-végétől, addig azonban a termelőket hatalmas veszteségek érik majd.

A sertéstartók mintegy 30-40 százaléka már most azt fontolgatja, hogy felhagy a termeléssel - közölte a Magyar Sertéstartók Szövetségének elnöke.

Szerző: Horn Andrea

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

November 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján nyílnak az úgynevezett ügynökakták a Nyitottaktak.hu weboldal élesedésével, ez alkalomból a miniszterelnök a szakminiszterrel és az Állambiztonsági Levéltár főigazgatójával tart tájékoztatót. Cikkünk frissül.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Elromlott a hangulat a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában esések bontakoztak ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban járnak, a biztonságot kereső befektetők pedig az állampapírok felé fordultak. A gyenge nemzetközi hangulattal szemben Európában erősödés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×