Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
325.94
bux:
145563.1
2026. november 3. kedd Győző

Stumpf: Gyurcsányt csak Gyurcsány tudja megbuktatni

Bomlik a Gyurcsány Ferenc kormányfő mögött kialakult kényszerszolidaritás - állítja a Századvég Alapítvány elnöke. Stumpf István szerint a zuhanórepülésben a szabad demokraták is osztoznak a szocialistákkal.

Az Orbán-kormány egykori kancelláriaminisztere szerint Gyurcsány Ferenc ügyes taktikai manőverrel alakított ki maga körül egy kényszerszolidaritást, amelyhez az őszödi beszédet is felhasználta.

Stumpf István szerint egyfajta morális zsarolással azt mondta el, hogy ha nem állnak mögé és a reformok mögé, akkor minden összeomlik.

Sőt, az alapítvány elnöke szerint amit a kormányfő sugallt a híveinek, az azt is jelentette, hogy "én nyertem meg nektek a választásokat, nincs is más lehetőség".

Váltottak már ciklus közben...

Ez a fajta szolidaritás azonban az ellenzéki politikus szerint most repedezik. Emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány Ferencet már Õszödön is figyelmeztették: a szocialisták váltottak már miniszterelnököt a ciklus közben is.

Stump István arról is beszélt, hogy az SZDSZ is osztja a szocialisták zuhanórepülését azzal, hogy a koalíció tagja maradt. A kormányfő pedig azzal, hogy mindkét koalíciós partnertől kikérte a bizalmi szavazást, azzal megosztotta a felelősséget.

Utcáról nem lehet

Stumpf István egyetért azokkal az alkotmányjogi szakértői véleményekkel, hogy senki más nem tudja a kormányt megbuktatni csak saját maga, mivel a legitimációja a bizalmi szavazás óta kifogástalan.

Mint mondta, az utcáról nem lehet kikényszeríteni az előrehozott választást. Úgy látja: három alternatíva van. Vagy leváltják Gyurcsány Ferencet a szocialisták, vagy a kormányfő tesz még egy utolsó kísérletet az elvesztett bizalom visszaállítására, vagy rendkívüli választásokat kell kiírni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Meglepő számok érkeztek a magyar innovációról: nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma

Meglepő számok érkeztek a magyar innovációról: nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma

Meglepően nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon: az év első kilenc hónapjában 58 százalékos növekedést mértek az előző év azonos időszakához képest, a magyar eredetű bejelentéseknél pedig 57 százalékos volt a bővülés – mondta el a Portfolio-nak Farkas Szabolcs, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke. A szakemberrel arról beszélgettünk, mi áll a növekedés hátterében, hogyan teljesít jobban Magyarország a nemzetközi innovációs rangsorokban, és miként lehet a hazai kutatási eredményekből nemzetközileg sikeres vállalkozásokat építeni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×