Infostart.hu
eur:
365.82
usd:
313.44
bux:
132633.84
2026. április 29. szerda Péter

Elutasította az ellenzék Takács Albert jelölését - a nap legfontosabb hírei

A kormánypárti politikusok támogatták, a Fidesz elutasította Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszterré választását. Répássy Róbert, a legnagyobb ellenzéki párt képviselője az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának ülése után elmondta: úgy vélik, hogy a jelöltnek nincs meg a felkészültsége a rendőrségnél kialakult válság megoldásához, és nem hiszik, hogy képes megakadályozni a politikai befolyást.

Takács Albert a testület előtt hangsúlyozta: a politikától függetlenül fogja irányítani a tárcát. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettesi posztjáról leköszönő jelölt fontos feladatának tartja a rendőrség és a határőrség integrációjának sikeres befejezését.

Közben az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága támogatta Bencze József kinevezését országos rendőrfőkapitánnyá. A miniszterelnök jelöltje a testület előtt úgy fogalmazott: a bűnnel szemben könyörtelen, a polgárokkal tisztelettudó és politikamentes rendőrséget szeretne.

Zárt nyilvános helyeken betiltanák a dohányzást

Betiltaná a kormány a nyilvános zárt helyeken, például az éttermekben és a kávézókban a dohányzást - jelentette be az egészségügyi miniszter, hozzátéve, hogy Magyarország ezt az álláspontot fogja képviselni az Európai Bizottság holnapi találkozóján.

Horváth Ágnes a kormányszóvivői tájékoztatón hangsúlyozta: a tilalom bevezetése előtt széles körű társadalmi egyeztetésre, megbeszélésre van szükség.

A tárca vezetője szólt arról is, hogy csütörtökön és pénteken ellenőrzéseket tart a Balaton partján az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. Az orvosok és a felügyelők együtt vizsgálják a vendéglátó-ipari egységeket; első nap a Balaton északi, másnap a déli partján.

A spanyol király kitüntette Gyurcsány Ferencet

A kormányfővel, a házelnökkel és a parlamenti pártok vezetőivel találkozott a spanyol királyi pár, háromnapos budapesti látogatásának második napján.

I. János Károly és Zsófia királyné tiszteletére az Országház Vadásztermében adott ünnepi ebédet a miniszterelnök.

Ezt megelőzően, szűk körű találkozón az uralkodó a Katolikus Izabella Nagykeresztje kitüntetést adományozta Gyurcsány Ferencnek. I. János Károly korábban a Parlament Felsőházi termében politikusok, egyházi vezetők és diplomaták előtt mondott beszédet.

Csúszik a közbeszerzési eljárás

Nem tartotta általános vitára alkalmasnak az elektronikus útdíj-fizetési rendszer magyarországi bevezetéséről szóló határozati javaslatot az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi, és számvevőszéki bizottsága, így vélhetően csúszik a közbeszerzési eljárás kiírása.

A tervezetet 6 kormánypárti képviselő is elutasította, négyen tartózkodtak. A határozati javaslat olyan rendelkezésre állási díjfizetési kötelezettséget határoz meg, amely meghaladja az 50 milliárd forintot, így a közbeszerzési eljárás megkezdéséhez parlamenti felhatalmazásra van szükség.Kezdődik az Ünnepi Könyvhét

Több mint 150 magyar és határon túli kiadó csaknem 350 új kötettel mutatkozik be a csütörtökön kezdődő 78. Ünnepi Könyvhéten.

Zentai Péter, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója az Inforádióban elmondta: az idén is - csakúgy mint a 2001-es olvasás éve óta minden esztendőben - jelentős hangsúlyt kap a rendezvényen belül a gyermekirodalom.

Háromhetente tárgyalnak a Rábáról

Háromhetente ülésezik a Rába szennyezését vizsgáló közös magyar-osztrák akciócsoport. Ebben állapodtak meg a testület első, szentgotthárdi ülésén.

Õri István, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kabinetfőnöke azt mondta: az elfogadott menetrend reményeik szerint elvezet a megoldásig, vagyis a Rába szennyezésének megszüntetéséig.

Korábban a Greenpeace osztrák és magyar szekciójának tagjai grazi tájékoztatójukon bejelentették: méréseik szerint a megengedett többszöröse az Ausztriában lévő feldbachi bőrgyár szennyezőanyag-kibocsátása.

A kormány lemondását sürgette az államfő

Romániában a kormány lemondását és előre hozott választások megrendezését sürgette az államfő a parlament két házának együttes ülésén mondott beszédében.

Traian Basescu úgy fogalmazott: szükségesnek tartja a politikai osztály megtisztítását. A román elnök azzal vádolta a korábbi felfüggesztését megszavazó politikai erőket, hogy választóik felhatalmazása nélkül, alkotmányellenesen cselekedtek.

Folytatódnak a tárgyalások Szerbiával

Brüsszeli közlések szerint hamarosan folytatódhatnak a tavaly felfüggesztett társulási tárgyalások az Európai Unió és Szerbia között.

Olli Rehn bővítési biztos azt mondta: Belgrád egyre inkább törekszik arra, hogy javítsa együttműködését a hágai Nemzetközi Törvényszékkel. A politikus ugyanakkor nem jelölt meg lehetséges időpontot az egyeztetések folytatására.

Zoellick a jelölt a Világbank élére


Hivatalosan is Robert Zoellicket, a Goldman Sachs bankcsoport nemzetközi ügyekért felelős alelnökét jelölte a Világbank élére az amerikai elnök. George Bush szerdán jelentette be a döntést.

Robert Zoellick, aki Paul Wolfowitzot váltaná az elnöki székben, tavaly mondott le a külügyi államtitkári posztról; 2001 és 2005 között amerikai kereskedelmi főmegbízottként tevékenykedett.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter bejelentést tett az uniós forrásokról, miután Ursula von der Leyennel tárgyalt

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
Megérkezett a Federal Reserve kamatdöntése!

Megérkezett a Federal Reserve kamatdöntése!

A Federal Reserve áprilisi ülésén változatlanul hagyta a kamatokat, miközben az infláció tartósan a cél felett maradt, elsősorban az energiaár-sokk miatt. Jerome Powell – aki utoljára jelent meg a Fed elnökeként a kamatdöntés után – azt mondta, a gazdaság még növekszik, de a munkaerőpiac gyengül, így a jegybank nem lát olyan belső túlfűtöttséget, ami azonnali szigorítást indokolna. A Fed ezért kivár, és az adatokat figyelve dönt a következő lépésekről, miközben az infláció visszaterelését elnyújtott pályán képzeli el a foglalkoztatási károk mérséklése érdekében. Az adatok alapján úgy látják, hogy a vámemelések hatásai csak egyszeri hatást gyakoroltak a fogyasztói árakra. Powell emellett figyelmeztetett, hogy a jegybanki függetlenséget jogi és politikai nyomás éri Donald Trump elnöksége alatt, ez szerinte a gazdaság stabil működésének egyik alapfeltételét veszélyezteti, de nem várja utódjától Kevin Warshtól, hogy engedne a nyomásnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×