Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
325.63
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Úszni hagyja-e Demszky a százmilliókat?

A fővárosi közgyűlés gazdasági bizottsága tájékoztatást kér Demszky Gábor főpolgármestertől, hogy miért nem indított kártérítési pert Budapest azok ellen a cégek ellen, amelyeket a 2001-2002-es útfelújítások kapcsán kartellezésért megbírságolt a Gazdasági Versenyhivatal.

A javaslatot benyújtó Bagdy Gábor kereszténydemokrata képviselő emlékeztetett arra, hogy újsághírek - és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) határozata - szerint a 2001-2002-es városi útfelújítási közbeszerzéseken résztvevő cégek kartellmegállapodást kötöttek.

A fővárost kár érte, hiszen a cégek nem versenyeztek egymással, hanem magasabb árban megállapodva nyerték el a közbeszerzéseket - hangsúlyozta a Fővárosi Közgyűlés gazdasági bizottságának tagja.

A kereszténydemokrata politikus elmondta: a hírek szerint a főváros nem nyújtott be kártérítési igényt a kartellező cégeknek, holott a határidő vagy már letelt, vagy hamarosan letelik. Ezért azt javasolta a gazdasági bizottságnak, hogy kérjen tájékoztatást a főpolgármestertől.

"Nem száz százalékos szándék"

A főváros egyébként azzal érvel, hogy még folyik egy per a kartellezésért megbüntetett cégek és a GVH között. Ezt akarja megvárni a főváros, és köztes jogi lépésekkel próbálja kitolni a határidőt.

Bagdy Gábor szerint ez megoldás lehet, ha a főváros időben lép, de van olyan jogvesztő határidő, ami már le is telt.

Nem szeretnénk olyan helyzetbe kerülni, hogy a főváros csak beszél a köztes jogi lépésekről, közben nem történik semmi, és milliárdos kár éri Budapestet - hangsúlyozta a politikus.

A képviselő elmondta: élnek azzal a gyanúperrel, hogy a főváros szándéka nem száz százalékos az ügy tisztába tételére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×