Infostart.hu
eur:
354.04
usd:
309.53
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Drámai váltást tervez Gyurcsány

A főkapitányok kirúgása után a kormányoldalon egyre többen szeretnének generációváltást a rendőri vezetésben, tehát ezredesek válthatják a Pintér Sándornak elkötelezett tábornoki kart.

A Népszabadság azt írja, hogy egy egyszerű visszérműtétért 100 ezer, egy sérvműtétért 300-350, egy epekő-eltávolításért 300 ezer, egy-egy komolyabb gerinc-helyreállító operációért pedig akár négymillió forintot fizetve nem kell kivárni a sort. Az ország egyes intézményeiben tehát már megvan a lehetőség, hogy várakozás nélkül ellássák a betegeket. (Már ha nem sürgős beavatkozásról van szó, mert azt mindenképpen azonnal végre kell hajtani.) Az intézményvezetők szerint drámaian megnőtt az előjegyzési idő: Miskolcon egy epekőműtétre tavaly ilyenkor még egy héten belül sorra lehetett kerülni, ma legalább hathétnyi a várakozás. Sérvműtétnél két hétről három hónapra nőtt a türelmi idő. Az Országos Gerincgyógyászati Központban a csípőműtétre a korábbi fél helyett egy évet kell várni, de aki ma jelentkezik be egy stabilizációs gerincműtétre, 2010 második negyedévénél korábbi időpontra nem számíthat. Pécsett a halasztható érsebészeti műtétekre két hét helyett másfél hónap az előjegyzés. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vizsgálatot indít.

A Magyar Nemzet azt írja, hogy egyelőre nem ülhet vissza az Állatkert főigazgatói székébe az SZDSZ-es Persányi Miklós, mert a fővárosi kulturális bizottság keddi ülésén a volt környezetvédelmi miniszter megbízása nem kapott minőségi többséget. A jelenlegi vezető távozik, mert Demszky Gábor már egy hónapja odaígérte párttársának a posztot. Persányi Miklós 1994-től 2003-ig már irányította a fővárosi létesítményt, most pedig a városvezetés tervei szerint az Állatkert területét kibővítenék a Vidámparkéval, az utóbbit pedig kitelepítenék egy külvárosi ingatlanra.

Az Index szerint a főkapitányok kirúgása után a kormányoldalon egyre többen szeretnének generációváltást a rendőri vezetésben, tehát ezredesek válthatják a Pintér Sándornak elkötelezett tábornoki kart. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök környezetében és az MSZP-ben Gergényi Péter és Szabadfi Árpád ellenzéki kapcsolatrendszere verte ki a biztosítékot. Az Index úgy tudja, hogy Bene László, aki a kipattant rendőri botrányok idején szabadságon volt és csak Gyurcsány Ferenccel folytatott négyszemközti - a távozását hivatalossá tevő - beszélgetésre érkezett haza, egészen június első napjaiig Olaszországban marad. Az országos főkapitányi megbízatása május 31-én jár le.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×