Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
325.49
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Kövér: Csak Rákosiék konkurálhatnak Gyurcsánnyal és Kókával

A Fidesz és szövetségesei már holnap készen állnak arra, hogy a választók akaratából hozzákezdjenek az ország újjáépítéséhez, és kivezessék az országot a káoszból. Erről az országos választmány elnöke beszélt a párt kongresszusán.

Kövér László úgy fogalmazott: korábban csak "Rákosinak és bandájának" sikerült olyan mélyre taszítani az országot, mint a Gyurcsány Ferenc - Kóka János párosnak.

A választmányi elnök szerint - bár a mostani kongresszus nem rendkívüli, hiszen feladata elsősorban a tisztújítás - rendkívülivé teszi az az abnormális helyzet, amelyet a Gyurcsány Ferenc, Kóka János és Veres János nevével fémjelzett "szélsőséges, gátlástalan, kapzsi csoport" hozott létre Magyarországon.

Tárgyalás majd tisztújítás

A küldöttek szombaton tárgyalnak a Jövőnk vitasorozat tapasztalatait összegző dokumentumról, amelyben az őszinteséget, a rendet és a hitelességet jelölik meg az új többség politikai alapelvének.

Navracsics Tibor frakcióvezető előterjesztése alapján januárban az igazságosság, februárban az életminőség, márciusban a közszolgáltatások és az állam feladata, áprilisban pedig a versenyképesség volt a téma.

A dokumentum három alapkérdést emel ki a Fidesz-vezette új többség programjából: a kultúra és a tudás elsődlegességét, az állam feladatainak meghatározását, valamint a bizalom és a szolidaritás újraépítését. A legnagyobb ellenzéki párt átfogó gazdasági és a politikai fordulatot sürget egy erős Magyarország megteremtése érdekében.

Korábban Szájer József, a párt európai parlamenti képviselője a kongresszuson azt mondta: az új többséget már nem érdekli Gyucsány Ferenc és kormánya. További részleteket itt olvashat a politikus beszédéről.

A küldöttek vasárnap választanak újabb két évre elnököt és alelnököket. A párt vezetői posztjáért egyedül Orbán Viktor jelenlegi pártelnök indul; a négy alelnöki helyre öten pályáznak: a tisztséget most is betöltő Varga Mihály, Schmitt Pál, Pokorni Zoltán és Pelczné Gáll Ildikó mellett Kósa Lajos, Debrecen polgármestere.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Erősödött a forint, 364 körül járt az euró hétfőn

Erősödött a forint, 364 körül járt az euró hétfőn

Széles körben erősödött hétfőn a forint, amiből csak késő este adott vissza egy keveset: az euró 364 felett, a dollár 324 és 325 között járt nap közben, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is feljebb araszolt. A piaci figyelem középpontjába a zloty került, amely a mélyülő lengyel belpolitikai válság hatására hároméves mélypontra gyengült az euróval szemben. Az olajárak esése ugyanakkor a nyersolajimportra szoruló országok, köztük India, Dél-Afrika és Magyarország devizáinak kedvezett; az árupiaci enyhülést az a hír váltotta ki, hogy Donald Trump amerikai elnök hajlandó több időt adni az Iránnal folytatott diplomáciai rendezésnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×