Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
325.19
bux:
145557.14
2026. november 2. hétfő Achilles

Sikerrel lobbiztak a kerékpárosok

Kerékpárutakat építsenek a kerékpárutakra szánt pénzből! - ezzel az első hallásra kézenfekvő igénnyel fordultak a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez a kerékpáros szervezetek. Az InfoRádió összeállításából az is kiderül, hogy elérte-e célját a "kritikus tömeg.

Sikeresen lobbiztak a kerékpáros szervezetek annak érdekében, hogy a II. Nemzeti Fejlesztési Terv által biztosított 60 milliárd forintból valóban csak kerékpárutakat építsenek - értesült az InfoRádió.

Az eredeti pályázati kiírások ugyanis több régióban lehetővé tették, hogy a kerékpárutakra szánt összegből autóutakat újítsanak fel, járdákat építsenek, vagy éppen csatornázzanak a szorult helyzetben lévő önkormányzatok - figyelmeztetett cikkében a Hírszerző című internetes újság.

A közvilágításra, a csatornázásra mehet el a pénz

A fővárosi kerékpárosok Critical Mass nevű évenkénti tüntetését szervező Kürti Gábor az InfoRádiónak azt mondta: komolyan tartottak attól, hogy a nehezen kiharcolt pályázati pénz másra megy el.

A kiírásban szerepelt egy olyan kitétel, hogy közvilágítást és csatornázást is meg lehet oldani a pénz egy részéről. A szervezet azt akarta elérni, hogy erre legfeljebb a források 10-20 százaléka menjen el.

A Magyar Kerékpáros Klub az összes pályázati kiírást átböngészi - mondta az InfoRádiónak a szervezet elnöke. László János hozzátette: a dél-dunántúli régió 600 millió forint összértékű felhívásában szúrták ki, hogy ezt a jókora összeget útfelújításra is fordíthatják azok, aki így szeretnék értelmezni a kiírás szövegét. A jelzésük után azonban átfogalmazták a kétértelmű mondatokat.

A kerékpárosok nem akarnak kátyúmentesítést

Van azonban még olyan kérdés, amit nem sikerült rendezni. Kürti Gábor, a Critical Mass szervezője felhívta a figyelmet arra, hogy a pályázati kiírások szerint a kerékpárutakra fordítandó pénzt elkölthetik olyan, a főközlekedési utakkal párhuzamos kisebb autóutak kátyúmentesítésére, amelyeket sok kerékpáros is igénybe vesz. A baj csak az - mutat rá Kürti Gábor -, hogy ha ezeket az utakat felújítják, akkor az autósok odaszoknak, így a kerékpárosok ezekről is kiszorulnak.

Ebben az ügyben megoldást jelenthet az az ötlet, amelyet Wekler Ferenc, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke mondott a Hírszerzőnek. Eszerint a felújítás után az autókat a célforgalmat kivéve kitiltják ezekről a biciklisek által használt, de hivatalosan nem kerékpárútnak minősülő utakról.

Magyarországon egyébként körülbelül 2000 kilométer bicikliút van, ami nem tűnik kevésnek, viszont ezek jó része nem önálló út, hanem egyszerű felfestés, ráadásul az egyes szakaszok gyakran nem kapcsolódnak egymáshoz, így a hivatalos szóhasználatban rendre felbukkanó kerékpárúthálózat erős túlzás.

Nem költik másra a pénzt

A közlekedési tárca miniszteri biztosa azt ígéri, hogy a kerékpárutak fejlesztésére szánt pénzből kerékpárutak épülnek. Bodor Ádám az InfoRádiónak azt mondta: úgy írták ki a pályázatokat, hogy az épülő kerékpárutak összeérve hálózatot alkossanak.

Elmondta azt is, hogy a pályázatok előkészítésében a tárca bevonta a kerékpáros szervezeteket is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Átrendeződés a hazai luxusingatlan-piacon: mi történt a vevőkkel?

Átrendeződés a hazai luxusingatlan-piacon: mi történt a vevőkkel?

A magyar luxusingatlan-piac sokáig az emelkedő árakról, a szűk kínálatról és az eladói pozíció erősségéről szólt, az elmúlt időszakban azonban fordulat kezdődött. A vevők továbbra is jelen vannak, van tőke a piacon, de egyre tudatosabban keresik a jó belépési pontokat, miközben sok fejlesztő még a korábbi árstruktúrában gondolkodik. A high-end és luxusszegmensben ráadásul különösen nehéz pontos képet kapni a valódi árakról, mert a tranzakciók jelentős része diszkréten, off-market zajlik. A Portfolio Business Podcast új adásában arról beszélgettünk, hol kezdődik ma a luxus Magyarországon, mit keresnek a vevők, és miért válhat kulcskérdéssé az újraárazás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×