Infostart.hu
eur:
365.83
usd:
327.69
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Új értelmiségi mozgalom indul Csoóri Sándor vezetésével

Márciusi Charta néven új civil értelmiségi mozgalom alapításáról döntött szombaton Budapesten több mint száz ismert közéleti személyiség. A mozgalom zászlóbontását Csoóri Sándor író kezdeményezte, akinek idén márciusban írt leveléhez számos író, művész, tanár, közgazdász, tudós, egyházi személyiség csatlakozott.

"A cél az, hogy valamit megteremtsünk, amit magyar szellemnek hívunk. Egy kis nemzet személyi igazolványa a kultúra, s míg korábban nem volt szégyellnivalónk, ha a magyar kultúráról beszéltünk, ma már nem mondhatjuk el ugyanezt" - mondta Csoóri Sándor.

A szombati alakuló ülést Budapesten, a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday utcai székházában tartották, ahol megjelent többek között Pozsgai Imre, Járai Zsigmond, az MNB volt elnöke, Martonyi János, az Orbán-kormány volt külügyminisztere, Stumpf István politológus, az Orbán-kormány volt kancelláriaminisztere, Lányi András filozófus, Sára Sándor filmrendező, Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti katolikus érsek.

"Azokra az ellentétekre, amelyekre mostanra jutott az ország, már nem lehet alapozni a demokráciát" - hangsúlyozta Csoóri Sándor, aki elmondta, hogy a mostani helyzetfelmérő tanácskozást a tervek szerint hamarosan újabb követi, és akkor pontosabban meghatározzák, hogy milyen formában működjenek.

A magyar értelmiségnek címzett márciusi levelében Csoóri Sándor úgy fogalmazott: "a létrehozandó autonóm személyiségekből álló testületnek úgy kellene majd működnie, mint egy jelképesen szólva - szellemi és morális felsőháznak, amelynek rangot az erkölcs, az értelem, a rokonszenv, a nemzeti érdek egységes védelme ad".

A kezdeményező elmondta, hogy a tervek között szerepel egy alapítvány létrehozása is.

Csoóri Sándor hangsúlyozta, hogy a szándék az: ne keveredjenek a politikai táborokba. Szerinte a politikusok mellé olyan szakemberek kellenek, akik nincsenek kiszolgáltatva a politikusoknak.

"A betegséget nem lehet megreformálni, azt meggyógyítani kell" - mondta, azt hangsúlyozva, hogy fel kell éleszteni a szellemi életet, mert anélkül nincs esélye semmilyen változásnak.

Márciusi levelében viszont megfogalmazta azt is, hogy ma Magyarországon "a legnyilvánvalóbb igazság az, hogy aki értelmiségi és nem vakítja el a félelem, önző érdek vagy valamiféle téveszme, az magában leszámol ezzel a kormánnyal".

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×