Infostart.hu
eur:
365.83
usd:
327.69
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Lovak vágtáznak majd a Hősök terén

Nemzeti Vágtát, hagyományőrző lovasversenyt tartanak szeptember 22-én a Hősök terén. A viadalt négynapos keretbe foglalja a Városok Faluja nevű fesztivál, amelyen az ország városai mutatkoznak be. A nemzeti hagyományokra épülő kulturális rendezvénysorozatról a szervezők azt remélik, országos jelentőségű, örömteli esemény lesz.

"Csöndes tengerek nem nevelnek ügyes tengerészt" - kezdte Geszti Péter, a rendezvény kreatív igazgatója.

Szerinte bátornak kellett lenni, hogy megrendezzék a magyar városok ünnepét, amelynek a négynapos, szeptemberi eseménysorozatot szánják.

A hazai településeknek rengeteg értékük van, amit a Városok Falujában egy pontba gyűjtve mutathatnak be külföldieknek és hazai érdeklődőknek.

Szigorúan az esélyegyenlőség jegyében minden település egy 24 négyzetméteres, úgymond kulturális szigetet kap erre a célra.

Kultúra, lóverseny

Művészet, gasztronómia, gyerekprogram, jó hangulatú fieszta - mindezt egyben kínálja a Városok Faluja.

A tulajdonképpeni főesemény, a hagyományőrző lovasverseny, a Nemzeti Vágta lesz, szeptember 22-én.

A lovasok huszárokat idéző ruhákat viselnek majd: minden település egy lóval és lovassal nevezhet, a versenyt a Hősök terén épülő pályán tartják meg.

A győztes lovas városa 30 millió forintot kap.

Geszti Péter elmondta, hogy a rendezvényt széleskörű, országos tájékoztatással népszerűsítik, a Nemzeti Vágtát pedig országos, élő adásban sugározzák.

Legalább 100 ezer embert várnak a vágtára, és napi 50 ezret a Városok falujába.

Politika nem lesz

Várhegyi Attila szervezési igazgató azt emelte ki, hogy nem a politika vagy a gazdaság lesz a főszereplő, hanem a városok, az emberek.

Sok megye és település érdeklődött már, magát a rendezvényt fél éve szervezik, de mindaddig, amíg a főváros nem biztosította a helyszínt, nem akartak a nyilvánosság elé lépni.

A lovasverseny és a kapcsolódó rendezvény tervét április 26-án azonban a fővárosi közgyűlés egyhangúlag támogatta, így ez az akadály is elhárult.

A pákozdi csata évfordulójához igazított eseménysorozat a Hősök terén, a Városligetben és a Műjégpályán zajlik majd a hazafiság, a lokálpatriotizmus és a fair play jegyében.

A szervezők, Tamás István, a Nemzeti Vágta elnöke, Geszti Péter és Várhegyi Attila legalábbis bíznak benne, hogy azzá válhat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×