Infostart.hu
eur:
365.83
usd:
327.69
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Az egészségügyi államtitkárjelölt már szembesült a problémákkal

Bemutatta államtitkár-jelöltjét Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. Kovács Attila a Budaörsi Egészségügyi Központ vezetője elkötelezett a több-biztosítós egészségügyi modell mellett.

"Nem a reformlépésekkel van probléma, hanem azok gyakorlatba ültetésével. Mint gyakorló orvos ezek javítását tartom legfőbb feladatomnak" - fogalmazott Kovács Attila, az Egészségügyi Minisztérium államtitkár-jelöltje.

A Budaörsi Egészségügyi Központ vezetője bemutatkozásában végig azt hangsúlyozta: praxisában nap mint nap szembesült a rendszer problémáival, így igyekszik ezeket orvosolni.

Kovács Attila hozzátette: fő feladatának tekinti, hogy javítson a tárca és a szakmai szervezetek közötti kommunikáción. Elmondta azt is: a reform következő lépései kapcsán széleskörű egyeztetést szeretne a szakma képviselőivel.

Azt azonban egyértelművé tette, hogy elkötelezett híve a több-biztosítós egészségügyi modellnek.

Kiemelte, hogy szerint nem az a fő kérdés, hogy egy vagy több biztosító lesz-e az egészségügyben, hiszen a rendszerben ennél sokkal égetőbb problémák is vannak.

Az InfoRádió kérdésére, hogy milyen területen lehet szó érdemi egyeztetésre, azt felelte: a fő irányvonalak adottak, ám az ördög a részletekben rejlik, és ezekről vitatkozhatnak.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter hozzátette: a hétvégén a tárca képviselői részt vesznek a kormány lovasberényi egyeztetésén és reméli, hogy május végéig döntés születik az egészségügyi modellről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×