Infostart.hu
eur:
365.4
usd:
314.62
bux:
149507.97
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Igazi horror a magyar filmben

Állatkínzás miatt feljelentést tett egy állatvédő egyesület, mert Toepler Zoltán Álszent című kisjátékfilmjének egyik jelentében a vízbe fojtanak egy macskát. A rendőrség megindította a büntetőeljárást.

A Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesület az indoklásában súlyos társadalomellenes cselekedetnek nevezte a történteket.

Emlékeztetnek arra, hogy az állatvédelmi törvény alapján kizárólag az állományszabályozás, a gyógyíthatatlan betegség, a sérülés, a fertőző betegség terjedésének megakadályozása, valamint tudományos célú kutatás miatt lehet megölni állatot, de akkor is csak úgy, hogy az a lehető legkisebb szenvedéssel járjon.

Toepler Zoltán filmrendező elmondta: egy 2003-ban készült amatőr felvételt használt fel a filmjében, amelynek célja a provokáció volt.

Hozzátette: nem történt bűncselekmény, mert a felvétel azelőtt készült, hogy az állatkínzást bűncselekménnyé nyilvánították volna.

A rendező ugyanakkor hangsúlyozta: elítéli azokat, akik érző lényeket kínoznak, de nem ítéli el az operatőrt, aki megörökít egy ilyen eseményt.

Az Álszent című film különdíjat kapott a 38. Magyar Filmszemlén a szöveg és kép formabontó használatáért, valamint egy szakrális téma szokatlan, újszerű feldolgozásáért.

Címlapról ajánljuk
Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus Európában

Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus Európában

Magyarországról terjedt el a nyugat-nílusi vírus, amely két európai országban már emberáldozatokat is követelt – mondta Rusvai Miklós virológus az InfoRádió Aréna című műsorában. A vírus szerencsére nem terjed emberről emberre: általában vándormadarak hordozzák, és azokról szúnyogokkal kerül át a fogékony emlősfajokra, így az emberre is. A virológus beszélt a koronavírusról is, ami „köszöni, jól van”.

Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Egy 11 milliárd forintos trolifejlesztés apropóján Vitézy Dávid elmondta: teljesült minden feltétel, százszázalékosan hazahozzuk a pénzt, amiben Ursula von der Leyen és Magyar Péter májusban megállapodott. Karácsony Gergely szerint Budapest új aranykora jöhet el a főváros és a kormány együttműködésével.
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×