Infostart.hu
eur:
368.43
usd:
317.87
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Három fővárosi kórház összevonását javasolják

Ötmilliárd forintot kér a Fővárosi Önkormányzat a kormánytól a kórházi szerkezetváltozáshoz szükséges intézményi feladatátvállalásokra, műszerek átköltöztetésére, fejlesztésre, és további kétmilliárdot az elbocsátott egészségügyi dolgozók végkielégítésére. Horváth Csaba főpolgármester-helyettes bejelentette: kezdeményezi a Szent János, a Szent Margit és a Budai Gyermekkórház összevonását.

Összesen hétmilliárd forintot vár el a kormányzattól a főváros a budapesti egészségügyi átszervezések miatt - közölte Horváth Csaba főpolgármester-helyettes. Kifejtette: közel ötmilliárd forint az ágyszámstruktúra változásának költsége, kétmilliárd forintot pedig a végkielégítésekre kell fordítani.

Az InfoRádió kérdésére a politikus elmondta: a 860 budapesti egészségügyi dolgozó menesztése folyamatos júniusig. A betegellátás biztonsága érdekében a főváros 10 százalékos szülészeti-nőgyógyászati kapacitásnövekedéssel számol.

Negyven százalékkal csökkent a szülészeti kapacitás, de ez nem elfogadható, ezért felülvizsgálatot kezdeményeztünk a kérdésben - jelentette ki a főpolgármester-helyettes.

Horváth Csaba sürgette a Szent János, a Szent Margit, és a Budai Gyermekkórház összevonását. Hangsúlyozta: a három intézményből jöhet létre az észak-budai integrált kórház, amely három telephelyen fog működni, de egy igazgatást kapna. A Fővárosi Közgyűlés jövő héten tárgyal a javaslatról - tette hozzá a politikus.

A főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, hogy szeretnének képet kapni a budapestiek életminőségéről, ezért a jövőben évente mérik majd a kultúrához, az oktatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést, és statisztikát készítenek az ezeket befolyásoló tényezőkről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×