Infostart.hu
eur:
356.31
usd:
312.44
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Nem fékezik le az egészségügyi reformot

Az ágazatban elkezdett reformok folytatásának szükségességéről beszélt az egészségügyi tárca államtitkára a Magyar Kórházszövetség közgyűlésén. Horváth Ágnes Siófokon hangsúlyozta: sem az elindított folyamatok iránya, sem üteme nem változik majd.

A Molnár Lajos távozása után átmenetileg a tárca operatív irányításáért felelős Horváth Ágnes úgy fogalmazott: a minisztérium azt szeretné, ha az ágazatban kialakuló verseny a betegek érdekeit szolgálná.

A tanácskozáson az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke arról beszélt: az egészségügyi reform folytatásához elsősorban szakmai vitákra van szükség, a várható menetrendről most indulnak a politikai egyeztetések.

Kökény Mihály azt mondta: abban a szocialisták is egyetértenek, hogy a jelenlegi biztosítási rendszert meg kell változtatni.

A Kórházszövetség most megválasztott elnöke azt mondta: egyelőre nem látnak garanciát arra, hogy az ágyszám-csökkentésből származó megtakarítás az ágazatban maradhat.

Varga Ferenc a szervezet állásfoglalását ismertetve hangsúlyozta: azt szeretnék, ha a struktúraváltásra előirányzott összeget nem az átalakítás után, hanem előtte kapnák meg az intézmények.

Címlapról ajánljuk
Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Budapesten megszűntek a parkolóautomaták, és 30-50 százalékkal drágult a parkolás július 1-jétől. Bővült az éjszakai közlekedés a budapesti agglomerációba. Életbe lépett az EU-n kívülről rendelt kis csomagokra a 3 eurós vám, mégpedig termékkategóriánként, nem csomagonként. A Semmelweis-nap miatt az egészségügy döntően csak ügyeleti rendben működik.

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Elsöprő offenzívát fontolgat Moszkva, váratlant lépett a Kreml – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Elsöprő offenzívát fontolgat Moszkva, váratlant lépett a Kreml – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka szerint Moszkva több forgatókönyvet is mérlegel egy északi offenzívára: noha lehetséges egy fehérorosz területről indított offenzíva is Kijev ellen, a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Oroszország a Brjanszki területről indíthat támadást Ukrajna Csernyihiv régiója ellen. "Ez egy reális forgatókönyv, és természetesen felkészülünk rá" - mondta Szirszkij. Közben a Kreml váratlanul lezárt több vasúti határátkelőt Finnország, Észtország és Lettország felé, amiről a szomszédos országokat is értesítette. A lépést nem indokolták. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×