Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Fodor nem tekinti vereségnek az elnökválasztás eredményét

Fodor Gábor nem értékeli vereségként, hogy riválisát, Kóka Jánost választotta elnökké az SZDSZ küldöttgyűlése.

Az ügyvivő szerint az eredmény számára már csak azért sem tekinthető vereségnek, mert az első szavazáskor egyenlőség alakult ki, a másodiknál pedig "egy hajszállal" kapott többet Kóka János.

Fodor Gábor hangsúlyozta: az SZDSZ-nek azért kell tevékenykednie, hogy megválasztott elnökével sikeres párt legyen. Mint mondta, ő is azon fog dolgozni, hogy az SZDSZ határozottan a zászlajára tűzze azokat a liberális értékeket, amelyeket ő és a mögötte állók képviselni szeretnének.

"Azt gondolom, hogy azok az emberek, akik rám szavaztak, hittel, meggyőződéssel tették, és ez egy óriási erő, én őket meg akarom tartani" - mondta.

Fodor Gábor közölte: nem gondolkodott még, hogy milyen pozícióban dolgozna szívesen a liberális pártban, de végiggondolja, hogy mi az a szerep amelyben a legtöbb hasznot tudja hajtani az SZDSZ-nek.

"Továbbra is az elveimet fogom képviselni, én ebben mindig is kiszámítható voltam, ez után is az leszek" - fogalmazott a liberális politikus.

Hozzátette: vasárnap nem lesz Budapesten, így nem tud találkozni Kóka Jánossal, hogy egyeztessenek a folytatásról. Véleménye szerint az lesz a dolguk, hogy világossá tegyék, ez egy párt.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×