Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
310.95
bux:
133872.25
2026. április 27. hétfő Zita

Gyurcsánynak a sörözés sem segített?

A Csehországban és Lengyelországban tervezett amerikai rakétavédelmi rendszer és az európai energiapolitika is téma volt a cseh miniszterelnök budapesti tárgyalásain. Mirek Topolanek azt mondta: hajlandó beszélni arról, hogy a NATO-partnereket is bevonják a rendszerbe és hajlandó Oroszországgal is konzultálni.

A cseh kormányfő nem zárta ki egyértelműen annak lehetőségét, hogy az országában és a szomszédos Lengyelországban tervezett amerikai rakétapajzs végül a NATO égisze alatt valósulhasson meg. Mirek Topolánek erről Gyurcsány Ferenccel folytatott tárgyalásai után beszélt.

A rakétapajzsot fenyegetésnek, vagy legalábbis barátságtalan lépésnek tartó Putyin orosz elnök közelmúltbeli, nagy port kavart külpolitikai beszédében keményen bírálta az Egyesült Államokat. Mirek Topolanek erről azt mondta: Moszkva fél attól, hogy elveszíti befolyását a térségben.

Orosz katonai illetékesek viszont arról beszéltek: nehezükre esik elhinni, hogy Amerika Európa fölött akarná megvédeni magát az esetleges észak-koreai, vagy iráni rakétáktól és azt állították: saját fegyvereikkel könnyen át tudnák törni a pajzsot.

Magyar javaslat: védőernyő a NATO keretein belül

Az orosz elnökkel más közép-európai vezetőknél látványosan jobb kapcsolatokat ápoló Gyurcsány Ferenc ugyanakkor azt javasolja, hogy a védőernyőt a NATO keretében valósítsák meg.

Ez lehetőséget teremtene arra, hogy a NATO-orosz tanács keretében tárgyaljanak a kérdésről Moszkvával és diplomáciai eszközökkel nyugtassák meg. Ezzel szemben a másik verzió az, hogy két, Moszkvával - különösen Lengyelország esetében - hűvös viszonyt ápoló ország területén építsék meg az amerikai rendszert.

Mirek Topolanek miniszterelnök Budapesten burkoltan azt üzente azoknak, akik valamilyen módon nyomást akarnak gyakorolni rá, hogy Csehországnak joga van kétoldalú megállapodást kötnie az Egyesült Államokkal, de Prága NATO-partnereivel és Oroszországgal is hajlandó konzultálni.

A kormányfő egy újságírói kérdésre nem tudta pontosan megmondani: miért van Csehországnak szüksége a pajzsra, de felhívta a figyelmet rá, hogy tartja magát a korábbi cseh kormányok által kidolgozott irányvonalhoz.A sörözés sem segít?

Annak ellenére, hogy Gyurcsány Ferenc és Mirek Topolanek előző este egy budapesti sörözőben töltötte az estét, bizonyos nézetkülönbséget lehetett kihallani - legalábbis a megjegyzések szintjén - az energiapolitika kérdésében.

Mirek Topolanek ambíciózusnak nevezte a közös európai energiapolitikáról szóló terveket - miközben Gyurcsány Ferenc egy korábbi nyilatkozatában nem kötelezte el magát egyértelműen az európai cégek által tervezett és az orosz függést csökkenteni hivatott Nabucco gázvezeték mellett. Sőt, bírálói szerint el is árulta az európai érdekeket.

Egyeztetnek a visegrádi négyek?

Csehország a téma kapcsán egyébként kezdeményezi, hogy a visegrádi négyek hozzanak létre energia-munkacsoportot. Ez azt jelentené, hogy közös álláspontra kellene jutnia a Moszkvával jó viszonyt ápoló magyar kormánynak és például az oroszokkal különösen feszült kapcsolatban álló lengyel vezetésnek.

A különbözőségeket mi sem jellemzi jobban, mint hogy a lengyel elnök éppen a héten tárgyalt Kazahsztánban és Azerbajdzsánban energetikai ügyletekről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törékeny a rendszer – számos oka van annak, hogy most gond van a kerozinnal

Törékeny a rendszer – számos oka van annak, hogy most gond van a kerozinnal

A modern világ egyik legbiztosabbnak hitt rendszere, a légi közlekedés, 2026-ra meglepően sérülékennyé vált Európában. Nem egy külső sokk, hanem egymásra rakódó politikai és gazdasági döntések vezettek oda, hogy egyes reptereken már az alapvető működés feltételei is hiányoznak. A kerozinhiány nem pusztán energiaellátási probléma, hanem egy mélyebb strukturális feszültség tünete. Egy olyan rendszeré, amelyet túl szűkre szabtak.
inforadio
ARÉNA
2026.04.27. hétfő, 18:00
Cseh Tibor András
a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke
Választás 2026: a hétvégén felgyorsultak az események, Kósa Lajos nem ül be a parlamentbe

Választás 2026: a hétvégén felgyorsultak az események, Kósa Lajos nem ül be a parlamentbe

Orbán Viktor bejelentette, hogy nem veszi fel parlamenti mandátumát, de a Fidesz elnöki posztját megtartaná a párt kongresszusának támogatásával. Hasonló bejelentés Kósa Lajos alelnöktől is érkezett az este. A parlamenti frakció vezetését Gulyás Gergely veszi át, miközben a KDNP-ben is "generációváltás" indult: Semjén Zsolt, Latorcai János és Soltész Miklós szintén nem ülnek be az Országgyűlésbe. Kiderült, hogy Orbán Anita a külügyminiszteri poszt mellett miniszterelnök-helyettesi szerepet is betölt. A héten már 12 miniszter neve is nyilvánosságra került Magyar Péter leendő kormányában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×