Infostart.hu
eur:
355.57
usd:
311.29
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Újabb tehetséggondozó központot nyitott a Csányi Alapítvány

Tehetséggondozó központot nyitott Kaposváron a Csányi Alapítvány. A létesítmény célja, hogy segítse a nehézsorsú tehetséges gyerekek tanulmányi előmenetelét, valamint szabadidős és egyéb közösségi programokban való részvételét.

Az alapítványt létrehozó Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az ünnepélyes megnyitón azt mondta: támogatásukkal már a harmadik helyen nyílt közösségi ház, ami azt jelenti, hogy az alapítvány segítségével tanuló gyerekek száma 37-re emelkedett.

Csányi Sándor hozzátette: a következő hónapokban Baranyában, Csongrád és Bács-Kiskun megyében is szeretnének hasonló közösségi házakat nyitni.

Mint elmondta: családja két évvel ezelőtt határozott úgy, hogy alapítványt hoznak létre azon gyerekek számára, akik rendkívül tehetségesek, de nehezebb körülmények között élnek kortársaiknál, s támogatják őket főiskolai, egyetemi tanulmányainak befejezéséig.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere hangsúlyozta: noha a város a költségvetésének közel felét - több mint 10 milliárd forintot - költ az oktatásra, s mintegy 100 millió forintot az iskoláskorú gyerekeket nevelő családok segítésére, ez az alapítvány olyan pluszt jelent, amelyet az önkormányzat már nem tud biztosítani.

A Csányi Alapítvány által támogatott gyerekekkel - Somogyban 20 iskoláskorú fiatallal - pedagógusok, szociális munkások, gyermekvédelmi szakemberek foglalkoznak, egyéni és csoportos tanulásfejlesztő-, kulturális- és szabadidő programokat szerveznek számukra.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

A Golden State Warriors történelmi szupercsapat felépítésén dolgozhat: a hírek szerint LeBron James és Anthony Davis is csatlakozhatna Stephen Curryhez és Draymond Greenhez. Green már jelezte, hogy alacsonyabb fizetésért is hajlandó új szerződést kötni, James pedig szintén kész lenne a bércsökkentésre. A négy szupersztár összesen 13 NBA-bajnoki címmel rendelkezik és 48 All-Star-szereplést tudhat maga mögött, ugyanakkor a kvartett átlagéletkora 37 év lenne. A terv megvalósítását a fizetési egyensúly megtartása és Jimmy Butler sorsa is bonyolíthatja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×