Infostart.hu
eur:
355.57
usd:
311.29
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Megtalálták a másik pénzkísérőt is

Állampolgári bejelentés alapján megtalálták a másik kísérőjét is annak a pénzszállítónak, amelyet Tokaj térségében raboltak ki. Társa életét vesztette.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt mondta: a pénzszállító cég központjából jelentették a rendőrségnek, hogy nem tudják felvenni a kapcsolatot az autóval.

A járművet Tokajtól 1 kilométerre, egy mellékúton találták meg. A kifosztott jármű mellett az egyik kísérő holttestét is megtalálták, akit feltehetően súlyos bántalmazásba halt bele. A rablók fegyvert nem használtak - közölte Kompoltiné Jakab Ilona az InfoRádióban.

Az autóban lévő másik kísérő állampolgári bejelentés alapján találták meg távolabb. Õt nem bántalmazták, kihallgatása jelenleg is tart.

A rendőrség azt egyelőre nem tudja, hogy a támadók mennyi pénzt vittek el.

A borsodi és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrkapitányság mintegy száz rendőre vesz részt a nyomozásban.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

A Golden State Warriors történelmi szupercsapat felépítésén dolgozhat: a hírek szerint LeBron James és Anthony Davis is csatlakozhatna Stephen Curryhez és Draymond Greenhez. Green már jelezte, hogy alacsonyabb fizetésért is hajlandó új szerződést kötni, James pedig szintén kész lenne a bércsökkentésre. A négy szupersztár összesen 13 NBA-bajnoki címmel rendelkezik és 48 All-Star-szereplést tudhat maga mögött, ugyanakkor a kvartett átlagéletkora 37 év lenne. A terv megvalósítását a fizetési egyensúly megtartása és Jimmy Butler sorsa is bonyolíthatja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×