Infostart.hu
eur:
367.7
usd:
317.3
bux:
146772.66
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Házi őrizetbe helyezték Budaházy Györgyöt

Harminc napra házi őrizetbe helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság Budaházy Györgyöt - közölte a férfi ügyvédje.

Gaudi-Nagy Tamás elmondta: Budaházy Györgyöt - akit március 15-én vettek őrizetbe a rendőrök - jelentős értékre elkövetett rongálással és az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészítésével gyanúsítja a rendőrség.

Az ügyvéd azt mondta: Budaházy György többször egyeztetett a Nemzeti Nyomozó Irodával, hogy önként feladja magát, és védence ezt március 15-én meg is tette volna.

A Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője megerősítette, hogy voltak egyeztetések. Mint mondta: a férfi ügyvédje több időpontot is megjelölt, amikor Budaházy György feladja magát, de ő ezt egyszer sem tette meg. Horváczy Emese azt cáfolta, hogy megegyeztek volna a március 15-ei dátumban.

Hangsúlyozta: fellebbezett a kényszerintézkedés ellen, amely így nem jogerős.

Budaházy György körözését azért rendelték el, mert a gyanú szerint a fővárosban a tavaly szeptemberi zavargások idején, a demonstrációk során erőszakos, garázda cselekményeket követett el.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Nagyon minimális emelkedéssel zárt az amerikai tőzsde

Nagyon minimális emelkedéssel zárt az amerikai tőzsde

Eséssel indították a szerdai kereskedést az ázsiai részvénypiacok, miután az olajárak újabb emelkedése felerősítette az inflációs félelmeket, és világszerte feljebb hajtotta az állampapírpiaci hozamokat. A befektetők attól tartanak, hogy az energiaellátás tartós zavarai és a magasabb olajárak lassíthatják az infláció mérséklődését, ezért a jegybankok a korábban vártnál tovább tarthatják szigorúan a monetáris kondíciókat. A kedvezőtlen hangulat már a keddi amerikai és európai kereskedésben is éreztette hatását, a ma reggeli ázsiai kereskedésben pedig az amerikai részvényindexek határidős jegyzései is lejjebb kerültek. Ázsiában a Nikkei és a Kospi is esett, a befektetők a közelgő japán kamatdöntésre, valamint a jen gyengülésére adott esetleges jegybanki válaszra is figyelnek. A Brent ára közben hordónként 96 dollár közelébe emelkedett. A tengerentúlon a nap végére a Dow 0,56 százalékkal, míg az S&P árfolyama 0,46, a Nasdaq-é pedig 0,45 százalékkal emelkedett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×