Infostart.hu
eur:
355.67
usd:
312.12
bux:
140165.17
2026. június 30. kedd Pál

Szilvásy: nincs összefüggés az Orbán-beszéd és a rendbontások között

A kancelláriaminiszter szerint nincs jelentős támogatása a radikalizmusnak, azonban néhány százan mindig megtalálják majd az alkalmat a tombolásra. Szilvásy György az InfoRádióban úgy vélekedett: Orbán Viktor kettős beszédet használt a Fidesz március 15-i nagygyűlésén, mégsincs összefüggés a szónoklat és az esti rendbontások között.

Nagyjából erről beszéltünk az előző hetekben - összegezte a csütörtök este történteket a kancelláriaminiszter.

Kiemelte: a Fidesz ünnepi nagygyűlésén elhangzottakra nem számítottak, emlékeztetve arra, hogy Orbán Viktor pártelnök a kormány elkergetéséről beszélt.

Szilvásy György szerint nincs jelentős tömegtámogatása a csütörtök este tapasztalt radikalizmusnak, Orbán Viktor beszédének nem lehetett érdemi hatása a történtekre, ám a volt kormányfő szavaival egyfajta "menlevelet adhat" ennek a kis létszámú csoportnak.

A politikus elmondta, hogy számítottak azokra a - futballpályákról ismert hulligánok és az alvilági körökhöz is kapcsolódó - személyekre, akik csütörtökön részt vettek a rendbontásokban. A rendőrök felkészültségét és munkáját kiemelkedőnek nevezte.

A csúcspont a csütörtöki nap volt, a szélsőséges körök március 15-én tudták koncentráltan fellépni, de - ahogy a labdarúgó-mérkőzéseken - mindig lesznek olyanok, akik ki akarják tombolni magukat - jegyzete meg Szilvásy György.

A kancelláriaminiszter fontosnak tartotta, hogy az alkotmány nem törvényes úton történő megváltoztatására törekvő szélsőségesek a parlamenten belülről ne kapjanak támogatást.

Szilvásy György egyelőre hiányolja az egyértelmű elhatárolódást ezektől a csoportoktól.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

Soha ilyen meleg még nem volt, majdnem húsz éve tartotta a csúcsot a közel 41,9 fok. Most sajnos meglett a 42 fok Szécsényben, és a budapesti abszolút rekord is megdőlt, Lágymányoson 41,0 Celsius-fokot mértek ma. De ezek a számok estig még tovább nőhetnek, ami biztos: ez az eddig valaha volt legmelegebb nap Magyarországon.

Szerdától új világ jön a parkolásban, hatalmas kérdőjelekkel

Július 1-jétől jelentősen átalakul a parkolás Budapesten, ahol szinte kizárólag mobiltelefonnal lehet fizetni a parkolásért, emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak. Több autós egyesület is tiltakozik az új rendszer és a készpénzes fizetés ellehetetlenítése ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×