Infostart.hu
eur:
367.7
usd:
317.3
bux:
146772.66
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Lendvai: vesztésre állnak a kormánykergetést vizionálók

Politikai összefüggés van Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének politikája és a március 15-i budapesti rendzavarás között - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője.

A Fidesz nagygyűlésének egyetlen résztvevője sem felelős a történtekért, rendészeti összefüggés nincs a nagygyűlés és a zavargások között, de erkölcsi és politikai összefüggés van a Fidesz elnökének egész politikája és a rendzavarások között - vélekedett a kormánypárti politikus.

Lendvai Ildikó szerint ez a politika felbújt, utat nyit és fölment: felbújt a rendbontásra, utat nyitott aznap, és fölment utólag.

Felbújt, hiszen hónapok óta azt lehet hallani, hogy a népnek joga van a kormány elkergetésére; utat nyitott, amikor Orbán Viktor a maszkos rendőrök elleni bátor fellépést dicsőíti - fűzte hozzá.

Mint mondta, ez a politika utólag is fölment, mivel a jobboldali politikusok első reakcióiban egy szavuk sincs a gyújtogatókra.

A frakcióvezető szerint a csütörtökön történtek tanulsága az, hogy az ünnep és a botrány versengésében az ország egészét tekintve az ünnep áll győzelemre.

Az ország számos vidéki városában és Budapest több kerületében együtt ünnepeltek jobb- és baloldaliak - mondta.

"Akik új forradalmat, forradalmi kormánykergetést vizionáltak (...) ismét vesztésre állnak" - fogalmazott.

A politikus köszönetet mondott azoknak, akik bár kritikusan szemlélik a kormány tevékenységét, de nem gondolták, hogy ezt a nemzeti ünnep szónokainak megdobálásával, kifütyülésével kell kifejezniük.

Hozzátette: köszönet illeti azokat is, akik "erős kritikával figyelik az ellenzék vezérének tevékenységét", de eszük ágában nem volt a Fidesz rendezvényét megzavarni.

A képviselő elmondta: azt feltételezi, hogy ez a politika, amely felbújt, utat nyit és fölment, akaratlanul teszi mindezt.

Ha akaratlanul teszi ezt, akkor arcvesztés nélkül választhat más utat, arcvesztés nélkül ki tud hátrálni az árpádsávos zászlók mentegetéséből, a kettős beszédből - közölte.

Lendvai Ildikó szerint csütörtökön bebizonyosodott, hogy a vandáloknak nincs tömegtámogatásuk, ezért tudott a rendőrség "nyugodt erőként" viselkedni.

Az MSZP frakcióvezetője üdvözölte Bene László országos rendőrfőkapitány bejelentését, miszerint hétfőn lebontják a Parlament körüli kordont. Elmondta: eddig sem a kormány vagy a kormánypárti politikusok féltek, a törvényhozás színhelyét féltették.

Egy Budaházy György elfogására vonatkozó kérdésre válaszolva Lendvai Ildikó azt mondta: egy körözött személyt akkor kell elfogni, amikor megtalálják.

Bűnt akkor követtek volna el a rendőrök, ha nem teszik azt, ami törvény adta kötelességük - mondta.

Navracsics Tibornak, a Fidesz frakcióvezetőjének szavaira, miszerint a csütörtök este történtek a hatalom érdekét és nem a Fidesz érdekét szolgálták, a szocialista politikus elmondta: senkinek nem használt az, ami történt.

Súlyosan téved, ha azt hiszi, hogy ami az országnak árt, az a kormánynak használ - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Nagyon minimális emelkedéssel zárt az amerikai tőzsde

Nagyon minimális emelkedéssel zárt az amerikai tőzsde

Eséssel indították a szerdai kereskedést az ázsiai részvénypiacok, miután az olajárak újabb emelkedése felerősítette az inflációs félelmeket, és világszerte feljebb hajtotta az állampapírpiaci hozamokat. A befektetők attól tartanak, hogy az energiaellátás tartós zavarai és a magasabb olajárak lassíthatják az infláció mérséklődését, ezért a jegybankok a korábban vártnál tovább tarthatják szigorúan a monetáris kondíciókat. A kedvezőtlen hangulat már a keddi amerikai és európai kereskedésben is éreztette hatását, a ma reggeli ázsiai kereskedésben pedig az amerikai részvényindexek határidős jegyzései is lejjebb kerültek. Ázsiában a Nikkei és a Kospi is esett, a befektetők a közelgő japán kamatdöntésre, valamint a jen gyengülésére adott esetleges jegybanki válaszra is figyelnek. A Brent ára közben hordónként 96 dollár közelébe emelkedett. A tengerentúlon a nap végére a Dow 0,56 százalékkal, míg az S&P árfolyama 0,46, a Nasdaq-é pedig 0,45 százalékkal emelkedett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×