Infostart.hu
eur:
355.86
usd:
312.24
bux:
139915.53
2026. június 30. kedd Pál

Van Gogh rekordot döntött

A rendszerváltás utáni leglátogatottabb tárlatnak bizonyult a budapesti van Gogh-kiállítás. A Szépművészeti Múzeumba e hétvégén várják a 400 ezredik látogatót. Az intézmény igazgatója elmondta: hamarosan jönnek az inkák és Peru művészete, valamint a Hundertwasser-életmű.

Nem csak Magyarországon, de az egész világon nagy közönségsiker: egy-egy vonzó név miatt százezrek állnak sorba, és ezen nevek közül Vincent van Gogh-é a talán a legelső - mondta az InfoRádiónak a Szépművészeti Múzeum igazgatója.

Baán László hozzátette: közel negyven gyűjteményből hetvenhét van Gogh-művet kölcsönöztek, nemcsak Európából, hanem az Egyesült Államokból is.

A kiállítás szervezői olyasmit akartak bemutatni, ami még sosem volt, és ami a hazai, de a közép-európai közönség figyelmét is felkelti, az óriási érdeklődés pedig azt mutatja, hogy jól döntöttek - közölte a múzeumigazgató.

A kiállítás, amely éppen van Gogh születésnapján nyílt meg, rekordszámú érdeklődőt vonzott: a rendszerváltozás óta budapesti múzeumba ennyi látogató nem tért be - jelentette ki Baán László.

Hétvégén érkezik majd be a tárlatra a 400 ezredik látogató, a kiállítás pedig - a hosszabbítás miatt - nem március 20-án, hanem április 1-jén zár, addig minden nap 9-től 21 óráig tekinthetők meg a holland mester művei - mondta a Szépművészeti Múzeum vezetője.

A múzeum eztán is közönségcsalogató kiállításokat tervez, május közepén nyit például az ...és akkor megérkeztek az inkák című tárlat, amely a spanyol hódítás előtti Peru művészetét mutatja be.

Õsszel Hundertwasser-kiállítás és egy huszadik századi művekből álló tárlat várja majd a közönséget - tájékoztatott Baán László.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Döntött a parlament

Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Erről döntött az Országgyűlés keddi ülésén. A képviselők 135 igen, 44 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadták el Melléthei-Barna Márton, a Tisza frakcióvezető-helyettese által benyújtott, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló jogszabályt, amely a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Már szó szerint megfőnek a madárfiókák a fészkükben a hőség miatt Magyarországon

Már szó szerint megfőnek a madárfiókák a fészkükben a hőség miatt Magyarországon

A tartós, 35–38 fokos hőség nemcsak az embereket, hanem a vadon élő madarakat is súlyosan veszélyezteti: a BirdMania Madárpark és Természetvédelmi-mentőközpont vezetője, Márton András szerint drámai mértékben nőtt a mentésre szoruló madarak száma. Az odvakban, padlásokon és felforrósodó épületekben fészkelő fiókák tömegesen pusztulnak el, sok madár szó szerint kiszáradt, aszott állapotban érkezik a központba. A hőség még az afrikai telelő gólyákat is megviseli, a röpdéket ventillátorokkal és párakapus hűtéssel próbálják elviselhetővé tenni. A mentőközpont munkatársai emberfeletti terhelés alatt dolgoznak, miközben a hétvégi balesetben megsérült kisteherautójuk napokra kiesett a szolgálatból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×