Infostart.hu
eur:
355.86
usd:
312.24
bux:
139915.53
2026. június 30. kedd Pál

Itt a Fidesz két új kérdése

A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt eljuttatta az Országos Választási Bizottságnak azt az újabb két kérdést, amelyben népszavazást kíván kezdeményezni.

A kérdések a következők: Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és a járóbeteg-szakellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen vizitdíjat fizetni? Egyetért-e Ön azzal, hogy a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen kórházi napidíjat fizetni?

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke március 12-én jelentette be, hogy pártja és a KDNP két új kérdésben szeretne népszavazást.

Orbán Viktor hangsúlyozta: az Alkotmánybíróság a vizitdíjra vonatkozó korábbi kérdésüket azért nem fogadta el, mert az adott év költségvetésével összefüggő ügyben nem lehet referendumot tartani, ezért az új kezdeményezésekben a 2008-ban kezdődő időszakot jelölik meg.

Az Alkotmánybíróság határozatát értékelve a politikus úgy fogalmazott: "A népszavazás győzött, a népszavazás az első csatát megnyerte".

"Az Alkotmánybíróság döntése alapján az is bebizonyosodott, amit eddig csak vélelmeztünk, hogy az Országos Választási Bizottság politikailag elfogult testületté vált, és politikai szempontok, nem pedig jogi szempontok, törvényességi szempontok alapján dönt különböző beadványokról" - mondta Varga Mihály.

Hozzátette: az Alkotmánybíróság döntése igazolja, hogy a vizitdíjról hozott OVB-döntés elfogult volt.

Az MSZP továbbra sem szeretne népszavazást

Nyakó István, az MSZP szóvivője azt mondta: az Alkotmánybíróság múlt heti döntésekor kiderült, hogy a Fidesz alkotmányosan még kérdezni sem tud.

Ma az derült ki, hogy a Fidesznek még azt sem lehet elhinni, amit kérdez - tette hozzá.

Meddig akarják ezt a kutyakomédiát folytatni? - kérdezte a szóvivő.

Nyakó István azt mondta: arra kérik a Fideszt, hagyja abba az önsanyargatást, és lépjen vissza a népszavazás kezdeményezésétől.

OVB: az Alkotmánybíróság minősítette a döntést

Az Alkotmánybíróság a hét közül hatot tartalmilag helyben hagyott az Országos Választási Bizottság döntései közül, ebből mindenki levonhatja a következtetést, hogy elfogult-e az OVB - reagált Halmai Gábor, a testület elnökhelyettese.

Elmondta, hogy a vizitdíjjal kapcsolatos előző döntés még nincs lezárva, erre - március 8-ától számolva - 30 napja van a testületnek, és csak utána vizsgálhat meg új kérdéseket, figyelembe véve, hogy ez a döntés is megtámadható lesz az Alkotmánybíróságon.

A vizitdíj kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy azóta hatályos jogszabállyá vált a novemberben még javaslatként szereplő költségvetési törvény, ezért kizártnak tartja erről a népszavazást.

A kórházi napidíj eltörlésére vonatkozó kérdés kapcsán az elnökhelyettes azt mondta, vizsgálat tárgyát kell hogy képezze, ez a kezdeményezés kapcsolatban van-e, és ha igen, mennyiben a vizitdíjjal.

Címlapról ajánljuk
Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Döntött a parlament

Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Erről döntött az Országgyűlés keddi ülésén. A képviselők 135 igen, 44 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadták el Melléthei-Barna Márton, a Tisza frakcióvezető-helyettese által benyújtott, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló jogszabályt, amely a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Már szó szerint megfőnek a madárfiókák a fészkükben a hőség miatt Magyarországon

Már szó szerint megfőnek a madárfiókák a fészkükben a hőség miatt Magyarországon

A tartós, 35–38 fokos hőség nemcsak az embereket, hanem a vadon élő madarakat is súlyosan veszélyezteti: a BirdMania Madárpark és Természetvédelmi-mentőközpont vezetője, Márton András szerint drámai mértékben nőtt a mentésre szoruló madarak száma. Az odvakban, padlásokon és felforrósodó épületekben fészkelő fiókák tömegesen pusztulnak el, sok madár szó szerint kiszáradt, aszott állapotban érkezik a központba. A hőség még az afrikai telelő gólyákat is megviseli, a röpdéket ventillátorokkal és párakapus hűtéssel próbálják elviselhetővé tenni. A mentőközpont munkatársai emberfeletti terhelés alatt dolgoznak, miközben a hétvégi balesetben megsérült kisteherautójuk napokra kiesett a szolgálatból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×