Infostart.hu
eur:
356.08
usd:
312.44
bux:
139963.73
2026. június 30. kedd Pál

A kormány nem enged: ismét jön az elvárt adó

A korábbihoz hasonlóan elvárt adó néven kíván új, a veszteséges vállalkozásokat terhelő adót bevezetni júliustól a kormány.

A pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta: a korábban alkotmányellenesnek talált jogszabály a tervek szerint annyiban változik, hogy azok a cégek, amelyek kellően meg tudják indokolni veszteségüket, mentesülnek a teher befizetése alól.

Veres János emlékeztetett: az Alkotmánybíróság azért semmisítette meg a korábbi jogszabályt, mert abban nem volt lehetőség annak bizonyítására, hogy a vállakozás nem adóelkerülési céllal vonja ki magát a közteher megfizetése alól.

Amennyiben egy társaság veszteségesnek minősül, illetve adóalapja nem éri el a korrigált bevétel két százalékát, akkor az APEH számára egy külön nyomtatványon bevallás-kiegészítést kell benyújtania, amelyen bizonyítania kell veszteségességét - mondta Veres János.

Továbbra is 30 milliárd forintos adóbevétellel számol a kormány ebből az adónemből 2007 második félévében - jelezte Veres János, hozzátéve, hogy a vállalkozói szervezetekkel konzultálnak az elvárt adó bevezetéséről.

A Fidesz továbbra is ellenzi

Az elvárt adóval kapcsolatban a Fidesz álláspontja változatlan: a kormány nem tehetett mást, mint hogy lemondott arról a sarcról, amelyet alkotmányellenesen akart kivetni a vállalkozásokra - közölte a párt szóvivője.

A Fidesz a jövőben sem támogat semmilyen, az emberek, a vállalkozások terheit feleslegesen növelő adóemelést - írta közleményében Szijjártó Péter.

A munkát terhelő adók, járulékok csökkentésére, munkahelyteremtő gazdaságpolitikára van szükség - közölte.A becsületes adózókat kell védeni

A Deloitte adópartnere az InfoRádiónak elmondta: ha az új jogszabályt úgy alkalmazzák majd, hogy aki valóban veszteséges, annak nem kell elvárt adót fizetnie, illetve nem lesz túlságosan megterhelő vagy kivitelezhetetlen az eljárás, akkor születhet egy jó megoldás.

Amennyiben az adófizetőknek egy gyakorlatban követhetetlen eljárással kell szembesülniük, vagy az adóhatóság dönti el, hogy kinek kell adót fizetnie és kinek nem, akkor akár egy nagyon rossz megoldás is születhet - tette hozzá Oszkó Péter.

A pénzügyi tárca egyeztet majd a kamarákkal, szakértőkkel is.

Oszkó Péter elmondta: a fontos számukra az, hogy aki becsületes adófizető, de a működés első néhány évében veszteséges, vagy beruházása van, és ezért veszteséges, azt ne büntessék ok nélkül.

Hangsúlyozta: olyan ellenbizonyítási eljárást kell kidolgozni, amely egy könnyen levezethető ellenőrzés után a becsületes adózókat megvédi.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Döntött a parlament

Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Erről döntött az Országgyűlés keddi ülésén. A képviselők 135 igen, 44 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadták el Melléthei-Barna Márton, a Tisza frakcióvezető-helyettese által benyújtott, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló jogszabályt, amely a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Már szó szerint megfőnek a madárfiókák a fészkükben a hőség miatt Magyarországon

Már szó szerint megfőnek a madárfiókák a fészkükben a hőség miatt Magyarországon

A tartós, 35–38 fokos hőség nemcsak az embereket, hanem a vadon élő madarakat is súlyosan veszélyezteti: a BirdMania Madárpark és Természetvédelmi-mentőközpont vezetője, Márton András szerint drámai mértékben nőtt a mentésre szoruló madarak száma. Az odvakban, padlásokon és felforrósodó épületekben fészkelő fiókák tömegesen pusztulnak el, sok madár szó szerint kiszáradt, aszott állapotban érkezik a központba. A hőség még az afrikai telelő gólyákat is megviseli, a röpdéket ventillátorokkal és párakapus hűtéssel próbálják elviselhetővé tenni. A mentőközpont munkatársai emberfeletti terhelés alatt dolgoznak, miközben a hétvégi balesetben megsérült kisteherautójuk napokra kiesett a szolgálatból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×