Infostart.hu
eur:
356.08
usd:
312.44
bux:
139963.73
2026. június 30. kedd Pál

Nézze meg, honnan figyelnek majd a rendőrök március 15-én!

A rendőrség Teve utcai székházában kialakított műveleti központból irányítja a március 15-i rendőri műveleteket a budapesti rendőrfőkapitány. Komáromi Endre, az ORFK közrendvédelmi és közlekedésrendészeti főosztályvezetője az InfoRádiónak elmondta, száz kamera képét látják majd a központban, így az összes olyan terület képe látható lesz, ahol valamilyen rendezvény zajlik.

A BRFK és az ORFK közös Teve utcai központjában kialakított műveleti irányító központból koordinálja a rendőrség a március 15-i eseményeket.

Komáromi Endre, az ORFK közrendvédelmi és közlekedésrendészeti főosztályának vezetője az InfoRádiónak elmondta: óriási szakmai előny az új rendszer létrejötte, amely több elemből áll, ennek részei az informatikai hálózati rendszer kiépítése, a rádióforgalmazás, illetve a köztereken történtek rögzítése.

A központban az összes olyan terület látható, ahol valamilyen rendezvény zajlik március 15-én, így a szükséges átcsoportosításokat ez alapján lehet megtenni - hangsúlyozta a főosztályvezető.

A központban száz kamera képét láthatják egyszerre - emelte ki Komáromi Endre. A főosztályvezető kifejtette: egyes közterületi kamerák, valamint a rendezvények előtt kitelepített kamerák képeit is meg tudják tekinteni.

Az országos és a budapesti rendőrfőkapitány március 15-én a rendőrség Teve utcai épületében tartózkodik majd, mivel sokkal több információhoz jut innen - közölte Komáromi Endre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Döntött a parlament

Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Erről döntött az Országgyűlés keddi ülésén. A képviselők 135 igen, 44 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadták el Melléthei-Barna Márton, a Tisza frakcióvezető-helyettese által benyújtott, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló jogszabályt, amely a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Már szó szerint megfőnek a madárfiókák a fészkükben a hőség miatt Magyarországon

Már szó szerint megfőnek a madárfiókák a fészkükben a hőség miatt Magyarországon

A tartós, 35–38 fokos hőség nemcsak az embereket, hanem a vadon élő madarakat is súlyosan veszélyezteti: a BirdMania Madárpark és Természetvédelmi-mentőközpont vezetője, Márton András szerint drámai mértékben nőtt a mentésre szoruló madarak száma. Az odvakban, padlásokon és felforrósodó épületekben fészkelő fiókák tömegesen pusztulnak el, sok madár szó szerint kiszáradt, aszott állapotban érkezik a központba. A hőség még az afrikai telelő gólyákat is megviseli, a röpdéket ventillátorokkal és párakapus hűtéssel próbálják elviselhetővé tenni. A mentőközpont munkatársai emberfeletti terhelés alatt dolgoznak, miközben a hétvégi balesetben megsérült kisteherautójuk napokra kiesett a szolgálatból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×