Infostart.hu
eur:
365.43
usd:
311.85
bux:
133872.25
2026. április 26. vasárnap Ervin

A magyar "verekedős, buta állam"

Egy hétvégi gazdasági konferencián a résztvevő közgazdászok Magyarország esetében verekedős, buta államról beszéltek, amely egyetlen alapvető funkcióját sem képes ellátni. Bokros Lajos szerint megszűnhet az alacsony kamat.

Április elejétől 30 százalékkal csökkenhet a létszám az önkormányzatoknál - számol be róla a Népszabadság. A Magyar Köztisztviselők és a Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára szerint a költségvetési tervezetekből már látható, hogy igen nagy mértékű elbocsátás kezdődik meg a következő hónapban. A főtitkár attól tart, hogy "túl jól sikerül" a konvergencia-programban megfogalmazottak teljesítése az önkormányzatok esetében, ahol a polgármesteri hivatalok mostanra 37-38 ezerre zsugorodott apparátusának további csökkentése elérheti a 30 százalékot.

A Magyar Nemzet egy hétvégi gazdasági konferenciáról számol be. "Pénzpiaci fordulat érlelődik, ami azt jelenti, hogy megszűnik az alacsony kamat" - fogalmazott Bokros Lajos, a Közép-Európai Egyetem vezérigazgatója Debrecenben a visegrádi országok fejlődéséről rendezett konferencián. A tanácskozás kerekasztal-vitáján résztvevő közgazdászok Magyarország esetében verekedős, buta államról beszéltek, amely egyetlen alapvető funkcióját sem képes ellátni. Győrffy Dóra és Csaba László közgazdászok a tőkebefektetések kapcsán felvetették: alapvetően hibás az az elképzelés, amely csak külső forrás bevonásával képzeli el a növekedést, az állam túlköltekezéséből adódó hiányt pedig külföldi hitelek felvételével próbálja pótolni.

A bankok tapasztalata szerint a tavaly nyáron a kamatadó elkerülésére hosszú, éves vagy éven túli betéti termékeket választó ügyfelek egyelőre kitartanak befektetéseik mellett - olvasható a Napi Gazdaságban. A lap azt írja: a pénzintézetek szinte egyöntetűen azt állították, hogy az ilyen betétek esetében a lemorzsolódás a várakozásaiknál is alacsonyabb. A CIB-nél például a közel 145 milliárd forintnyi éves, vagy hosszabb futamidejű betétállománynak mindössze 3 százaléka fogyott le eddig, míg az Ersténél is csupán 4 százalék ez az arány.

A Világgazdaság cikkéből kiderül: nincs halasztó hatály annak, ha az önkormányzatok bírósági eljárást kezdeményeznek, mivel az egészségügyi miniszter április 1-jétől közigazgatási határozatban szűkíti a kórházak kapacitásait. Az a kórház is pénzhez jut, amelyik nem írja alá a szerződést az OEP-pel. Áprilistól tízezer forinttal nő a kórházi alapdíj, s 7,5 milliárd jut átalakításokra. Közben kiderült: jelentősen lassult a gyógyszerfogyasztás növekedésének üteme, 577 milliárd forintért adtak el készítményeket.

A portrfolio.hu szerint bár az irányadó nemzetközi benzinár ismét növekedést mutatott a héten, azonban a forint erősödésének köszönhetően mindez elenyésző hatással bír a hazai autósokra nézve. A fentiek következtében az elmúlt hetek benzinár emelését követően ezúttal várhatóan nem kerül sor újabb drágításra a hazai kutaknál. A gázolaj esetében ugyanakkor forintban kifejezve enyhén csökkentek a jegyzésárak, ennek ellenére nem várható árcsökkentés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a határunkon a rémséges vadászkullancs

Már a határunkon a rémséges vadászkullancs

Fokozódik a kullancsveszély, mivel idén szokatlanul nagy számban jelentek meg a kullancsok Magyarország erdeiben és közparkjaiban. A szerinte fagymentes tél és a korán érkező meleg időjárás kedvezett a kullancsok szaporodásának, így már most komoly fertőzésveszéllyel kell számolni – hívta fel a figyelmet Kapiller Zoltán, a Magyar Kullancsszövetség elnöke.

Felületes volt az ellenőrzés – állítja a Trump-merényletkor a helyszínen lévő újságíró

A Fehér Házi Tudósítói Vacsorán elkövetett merényletkísérlet után megszólaltak a helyszínen tartózkodó szemtanúk. Gary O’Donoghue, a BBC News látássérült észak-amerikai tudósítója a bálteremben kialakult káoszról és a biztonsági protokoll hiányosságairól számolt be.
inforadio
ARÉNA
2026.04.27. hétfő, 18:00
Papp Zsolt György
a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke
Tátott szájjal nézi Európa, ahogyan kizsebelik, miközben karnyújtásnyira a megoldás

Tátott szájjal nézi Európa, ahogyan kizsebelik, miközben karnyújtásnyira a megoldás

Bár az EU évről évre bebizonyítja, hogy az egyik éltanulója az áramtermelés kizöldítésének, az ezzel járó kihívásokkal nehezen kűzd meg. Egy friss elemzés szerint az unió a villamos energiájának több mint kétharmadát már karbonmentes forrásból állította elő 2025-ben, de mellette továbbra is magas áramszámláktól és külső energiaforrás-függőségtől szenved, miközben ott van az orra előtt a megoldás. Magyarország is kettős életet él: miközben az idő egy részében napkirályként tetszeleg, addig az éjjel beköszöntével visszatér az import és fosszilis rémálom.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×