Infostart.hu
eur:
355.26
usd:
312.04
bux:
139311.92
2026. június 30. kedd Pál

BKV: ellenőröket mindenhová!

Folyamatos jegyellenőrzést, a metrókhoz beengedő kapukat, a felszíni vonalakra pedig első ajtós felszállás bevezetését tervezi a BKV új vezérigazgatója.

Antal Attila a Népszabadságnak adott interjúban elmondta: a mostaninál igazságosabb díjrendszer kidolgozását is megkezdték, egyelőre azonban nincs határozott válasz arra a kérdésre, hogy milyen árváltozások lesznek.

A BKV vezetője a járművekkel kapcsolatban arról beszélt, hogy nagyon jó lenne minden vonalra új típusokat venni, de erre nincs pénze a BKV-nak.

Szerinte nem is kell feltétlenül új kocsikban gondolkozni, jó példa erre a hannoveri villamosok megvásárlása. Hozzátette: a Németországban leselejtezett szerelvények még legalább húsz évig jól üzemelnek nálunk.

Ezt a megoldást a trolik, de még a buszok esetében is el tuja képzelni Antal Attila.

Jó megoldás lehet még erre az alvállalkozók bevonása is, akik egy-egy járat üzemeltetését csak új járműparkkal kaphatják meg. Igaz, kevesen alkalmasak erre, de meg lehet találni őket - vélekedett.
Antal Attila nem tartja kizártnak azt sem, hogy a HÉV-re is találnánk olyan üzemeltetőt, amelyik új szerelvényeket állítana forgalomba a vonalakon.

A digitális tábla lesz az oktatás új slágere

A Magyar Nemzet azt írja, hogy a kormány 40 milliárd forintot különített el, amelyből 35 ezer digitális tantermi tábla vásárlását szeretné megvalósítani.

Kérdéses, hogy az interaktív táblák mennyire jelentenek segítséget az összevonásoktól és bezárásoktól tartó iskoláknak, amelyekben sokszor fűtésre és nyomtatópapírra sincs elég pénz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Súlyos tévhitben élnek a magyarok: jócskán mellélőnek, amikor a nyugdíjpénztári hozamokat kell eltalálni

Súlyos tévhitben élnek a magyarok: jócskán mellélőnek, amikor a nyugdíjpénztári hozamokat kell eltalálni

A magyar felnőttek többségének nincs elég információja sem az elérhető nyugdíjpénztári hozamokról, sem az igénybe vehető adó-visszatérítés lehetőségéről – egyebek mellett ez is kiderül abból az országos, reprezentatív kutatásból, amely az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) megbízásából készült el. A Pénztárszövetség szerint a tudatosságnak és a nyugdíjcélú megtakarításoknak is jót tenne a nagyobb munkáltatói szerepvállalás, amit például a SZÉP-kártyához hasonló, kedvezőbb közterhekkel ösztönözhetne az állam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×