Infostart.hu
eur:
354.06
usd:
310.16
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál

Megdöbbentek a szocialista képviselők

A Magyar Nemzet birtokába került az a tervezet, amelyet az Egészségügyi Minisztérium a több-biztosítós rendszer bevezetésére készített. A lapnak név nélkül nyilatkozó szocialista képviselők megdöbbentek a törvényjavaslat hallatán.

Alapjaiban változtatná meg a szakorvosi, azaz rezidensképzés rendjét az egészségügyi tárca. A továbbiakban az állam csak a hiányszakmákban állná a képzés költségeit - tudta meg a Népszabadság. A jelenlegi rendszerben több mint tízévnyi tanulás van egy orvos mögött, mire önállóan kezelhet egy beteget. Hat év orvosi egyetem, majd újabb két év rezidensképzés, ezt követően három-négy év szakmai gyakorlat, mire urológussá, sebésszé, nőgyógyásszá válhat valaki. A kétéves szakorvosi képzést 1999 óta támogatja az állam. A célra körülbelül 8 milliárd forintot költenek évente. Ebből az összegből a képzőhelyként kijelölt kórház biztosítja a kezdő orvosi bért és a képzés költségeit. A lap birtokába került tervezet szerint a tárca 2008-tól csak a hiányszakmákra jelentkezők képzését támogatná a mostani feltételek mellett. Ez azt jelenti, hogy a korábbi 2200 rezidens helyett csak 150-200-an részesülnének a jelenlegi támogatásban.

A Magyar Nemzet birtokába került az a tervezet, amelyet az Egészségügyi Minisztérium a több-biztosítós rendszer bevezetésére készített. A lapnak név nélkül nyilatkozó szocialista képviselők megdöbbentek a kész törvényjavaslat hallatán, és emlékeztettek arra, hogy Gyurcsány Ferenc az egészségbiztosítás jövőjéről tartott konferencián azt mondta: még nincs döntés, két hónap áll rendelkezésre az érvek és ellenérvek ütköztetésére. A cikk a tervezet összegzi.

Az index.hu információi szerint Danks Emese helyett hamarosan új kormányszóvivőt vet be a Gyurcsány-kabinet. Információink szerint a hosszas válogatás győztese Demcsák Zsuzsa, a Tv2 korábbi riportere lesz. Az információt sem a Miniszterelnöki Hivatal, sem Demcsák Zsuzsa nem kommentálta.

Továbbra sem tolonganak a gyógyszerárusítási engedélykérelmekkel a regionális állami népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálatoknál - számol be róla a Napi Gazdaság. Országosan eddig kilencven kérelem érkezett be a patikán kívüli szerek forgalmazása céljából, közülük 46 hiánypótlás alatt van, 15-öt pedig elfogadtak. Régiós körképükből kiderül, hogy a legtöbb potenciális érdeklődő még mindig a többiek tapasztalataira vár, ha ezek kedvezőek lesznek, valószínűleg megugrik a kérelmek száma.

A Világgazdaság cikke szerint a korrupcióra lehetőséget adó kiskapuk bezárása, és egy köztisztviselői etikai kódex megalkotása szerepel a közeljövőben megvalósítandó kormányzati feladatok között. A cselekvési program tavaszra készül el, és része lesz a kormányzat év végéig kidolgozandó korrupcióellenes stratégiájának.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×