Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Lassabban fogy a magyar

Az elmúlt év során számottevően mérséklődött a népességcsökkenés üteme: 2005-höz képest emelkedett a születések száma, a halálozásoké pedig jelentős mértékben csökkent. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a népesség becsült lélekszáma az időszak végén 10 millió 64 ezer fő volt, ez összességében 13 ezerrel kevesebb a megelőző évinél.

Tavaly csökkent a népességfogyás üteme Magyarországon - áll a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatójában. Az előzetes adatok szerint 2006-ban 99.850 gyermek született, 131.500 lakos hunyt el, 44 500 házasságkötés történt.

A születések száma csak az első két hónapban csökkent, utána tíz hónapon keresztül nőtt az előző évhez képest. Összességében 2.360-nal, azaz 2,4 százalékkal több újszülött jött világra, mint egy évvel korábban.

A tavaszi influenzajárvány elmaradása jelentősen csökkentette a halálozások számát, nyáron viszont a hirtelen beköszönő hőség miatt többen haltak meg. Az őszi hónapokban ingadozott a halálozások száma, aztán decemberben ismét jelentősen csökkent. Összességében tavaly 3,1 százalékkal, 4.200-zal kevesebben haltak meg, mint 2005-ben.

A házasságkötések száma jelentősen ingadozott tavaly, a tavaszi hónapok számottevő csökkenését követően augusztusban és szeptemberben csaknem 9 százalékkal többen kötöttek házasságot, mint egy évvel korábban. Összességében tavaly 0,6 százalékkal - közel 270-nel - több házasságkötés történt, mint 2005-ben.

A csecsemőhalálozási arányszám jelentősen javult, 2006-ban ezer élve születésre 5,7 csecsemő halott jutott, ami 0,5 ezrelékponttal, mintegy 8 százalékkal alacsonyabb a 2005. évi értéknél. Tavaly ezer lakosra 9,9 élveszületés és 13,1 halálozás jutott, a népességcsökkenés mértéke a 2005. évi 3,8 ezrelékkel szemben 3,1 ezreléket tett ki.

A születésszám emelkedése és a halálozások csökkenése miatt jelentősen csökkent a népességfogyás üteme: amíg 2005-ben 38.236-cal, addig tavaly 31.650-nel csökkent a népesség száma. A nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege következtében az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 13 ezer fővel lett kevesebb.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×