Infostart.hu
eur:
354.78
usd:
311.54
bux:
0
2026. június 30. kedd Pál

Feszültség az MSZP-frakcióban

Kiverte a biztosítékot az MSZP-frakcióban az egészségbiztosítókról szóló tervezet. Az ugyanis nyíltan a több-biztosítós modell mellett foglal állást, holott Gyurcsány Ferenc kormányfő korábban többször is nyomatékosította, hogy ez még nincs eldöntve.

Legalább négy héttel fejeli meg a kormány az úthasználattal arányos elektronikus útdíj-rendszer kiépítésének immár többéves halogatását - írta a Népszabadság. A kabinet ugyanis rákényszerült, hogy megszerezze az Országgyűlés támogatását a beruházás közbeszerzési eljárásához. Az államnak több mint 50 milliárd forintot kell majd költenie az építésre és a rendszer ötéves üzemeltetésére - ennyi pénz kiutalásáról viszont a kormány egyedül már nem dönthet. Az újabb halasztás azon - elvben - nem változtat, hogy a sorompók és fizetőbódék nélküli automatikus rendszernek 2009. januárjára működnie kell. Az eredetileg az elektronikus autópályadíj-szedésre kidolgozott nyolc tervváltozatból az elmúlt hetekben lezajlott tárcaközi egyeztetéseken csak egy, a legdrágább és egyben legnagyobb haszonnal kecsegtető maradt állva. Ennek alapján az elektronikus díjszedést 2009 januárjában, tehát már az induláskor alkalmaznák az autópályákon kívül is.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy megtárgyalta a kormány a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium előterjesztését, amely szerint április 1-jétől bizonyos autóutakat matricával lehet majd igénybe venni valamennyi járműkategóriában, ám még nem határoztak arról, mely utakat díjasítják. Ugyancsak matricával használhatnák a 12 tonna össztömeget meghaladó gépjárművek a tranzitfőútvonalak egyes szakaszait, összességében mintegy ezer kilométert. A személygépkocsival közlekedők várhatóan az M15-öst és az M30-as autóutat használhatják matricával, a 2A-nak pedig azt a szakaszát, ami autópályává épül.

A Napi Gazdaság értesülései szerint kiverte a biztosítékot az MSZP-frakcióban az egészségbiztosítókról szóló tervezet, amely nyíltan a több-biztosítós modell mellett foglal állást, holott Gyurcsány Ferenc kormányfő korábban többször is nyomatékosította, hogy ez még nincs eldöntve. A lap úgy tudja, a szaktárca jogi osztálya az alternatív (egybiztosítós) szisztéma kidolgozásába is belekezd. A lap birtokába került törvényjavaslat a nyitás ellenére nem mondható piacbarátnak.

A Világgazdaságból kiderül, hideget és meleget is kapott Magyarország csütörtökön. Itthon a The Economist konferenciáján vállalatvezetők sorolták azokat a területeket - oktatás, állam, munkaerőpiac, adórendszer -, ahol reform kell. Kóka János gazdasági miniszter arról beszélt, hogy panaszkodás helyett sikerorientáltságra van szükség. A bécsi WIIW közép- és kelet-európai gazdasági prognózisa szerint nem felfelé, hanem lefelé lógunk ki a mezőnyből - legyen szó növekedésről, vagy az államháztartási politika gazdaságra gyakorolt hatásáról.

Magyarország 2006-ban az utolsó helyre esett vissza a 2004-ben csatlakozott nyolc régiós EU-tagország között a felzárkózási folyamatban - többek között ez derül ki az ICEG EC kutatóintézet és a Portfolio.hu által készített konvergenciaindex legfrissebb számaiból. A mutató alakulása alapján azt is megállapíthatjuk, hogy Magyarország sohasem volt a konvergencia éllovasa. A hol kisebb, hol nagyobb, de folyamatosan jelen lévő egyensúlyi és inflációs problémák miatt még a 2000-es évek elején is csak a középmezőnyben foglaltunk helyet - igaz, a jelenleginél jóval kisebb lemaradással.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ürge-Vorsatz Diána: borzalmas már a helyzet, az ágon megsült a gyümölcs, a vízben megfőttek az élőlények

Ürge-Vorsatz Diána: borzalmas már a helyzet, az ágon megsült a gyümölcs, a vízben megfőttek az élőlények

Nagy bajban vagyunk, hiszen a világ gyorsan melegszik. Ráadásul Európán belül Magyarország középső része a leginkább – mondta az InfoRádióban Ürge-Vorsatz Diána klímakutató. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke arról is beszélt, hogy ma már nem elképzelhetetlen az 50 Celsius-fokos hőmérséklet hazánkban, illetve hogy három hete még nem tudtuk, hogy ilyen súlyos lesz ez a hőhullám, ami nagyon fontos figyelmeztető jel kell legyen.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Iránra szegeződik a befektetők szeme - Mi várható a tőzsdéken?

Iránra szegeződik a befektetők szeme - Mi várható a tőzsdéken?

A befektetők ma is elsősorban a közel-keleti helyzet alakulására figyelhetnek, hiszen Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy ma újabb amerikai–iráni egyeztetéseket tartanak Dohában. A friss diplomáciai kísérlet azt követően jön, hogy a hétvégén a két fél ismét támadásokat váltott egymással a Közel-Keleten, ami felerősítette a félelmeket a tűzszünet megingásával kapcsolatban. Gazdasági adatok tekintetében az Egyesült Államokból az áprilisi lakásárindexek és a májusi JOLTS álláshelyadatok érkeznek, utóbbi a munkaerőpiac feszességének kulcsmutatója, amelyet a Fed is kiemelten figyel.  Az előzetes adatok alapján emelkedés jöhet az európai tőzsdéken, miután Ázsiában is emelkedett volt a hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×