Infostart.hu
eur:
367.39
usd:
316.3
bux:
148018.22
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Elzárták a Rábát szennyező olaj utánpótlását

Elzárták a Rábát reggel óta szennyező olaj utánpótlását Ausztriában - mondta az InfoRádiónak Gaál Róbert, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője. Hozzátette: több ponton próbálják megtisztítani a folyót a szennyezéstől.

A hatóság péntek reggel nyolc óra körül kapott tájékoztatást arról, hogy egy ausztriai üzemből olaj folyik a Lapicsba, onnan pedig a Rábába.

Gaál Róbert kora délután az InfoRádióban azt mondta: Magyarországon több helyen is merülőfalat telepítettek a Rábába, hogy az felfogja a szennyeződést, és kivezesse a partra, ahol a szakemberek kimerhetik.

Sajnos az erős sodrás miatt az olaj egy része ezeken átfolyt, így valószínűleg újabb falakat kell rakni a folyóra. A szakember hozzátette: egy merülőfalat az osztrákok is kihelyeztek, az azonban nem sokat fogott fel a szennyeződésből.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Tűzifaárstopot rendelt el a kormány a lakossági vevőknek

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette be a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videóban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×