Infostart.hu
eur:
366.19
usd:
314.96
bux:
147939.53
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Sokadik fordulat a móri mészárlás ügyében

A móri Erste Bank fiókjának bejárati ajtaján rögzített tenyérnyom-töredék nem azonos a két új gyanúsítottéval - közölte a Nemzeti Nyomozóiroda igazgatóhelyettese. Korábban a sajtóban az jelent meg, hogy a tenyérnyom megegyezik a veszprémi postásgyilkosság miatt elfogott és a móri bankrablással is kapcsolatba hozott két férfiéval, akiket hétfőn előzetes letartóztatásba helyeztek.

A sajtóinformációkkal ellentétben mégsem azonos a móri Erste Bank fiókjának bejárati ajtaján rögzített tenyérnyom-töredék a két új gyanúsítottéval - mondta el a Nemzeti Nyomozóiroda igazgatóhelyettese.

Zsombok György a közszolgálati rádiónak a nap folyamán azt nyilatkozta: az új vallomások alapján már nem biztos, hogy helytálló az a januári nyilatkozata, miszerint a móri ügyben elítélt Kaiser Ede kezében volt az a fegyver, amelyből töltényhüvelyt találtak egy erdőben.

Cáfolni azonban az új vallomások alapján sem lehet teljesen biztosan, hogy Kaiser Ede ott volt a vérengzés helyszínén - tette hozzá a Nemzeti Nyomozóiroda igazgatóhelyettese, aki elképzelhetőnek tartja, hogy az ügynek lesznek újabb gyanúsítottai is.

A közszolgálati televízió hétfőn este azt közölte, hogy nem két, hanem három elkövetője volt a móri gyilkosságoknak. Információik szerint N. László vallomásában azt mondta, rajta kívül még két elkövető volt jelen Móron, de egyik sem Kaiser Ede vagy Hajdú László.

Csizner Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda alezredese azt mondta a műsorban, hogy mindkét gyanúsított (részben önmagukat terhelő) vallomást tett, jelenleg ezeket ellenőrzik.

Címlapról ajánljuk
Bejelentések a kormánytól – kötelező lesz az orvosoknak a kamarai tagság
percről percre

Bejelentések a kormánytól – kötelező lesz az orvosoknak a kamarai tagság

Rögzítik a tűzifa árát a lakosságnak, csökken a tűzifa áfája, megduplázzák a szociális tűzifakeretet. Napközben már folyamatosan szivárogtak a szerdai kormányülés döntései, a kormányszóvivői tájékoztatón részletesen ismertetik a 40 napirendi pont döntéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×