Infostart.hu
eur:
361.57
usd:
310.8
bux:
148307.14
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Tizennégy vasúti szárnyvonal szűnik meg március 4-étől

Megszűnik a közlekedés tizennégy vasúti mellékvonalon március 4-étől. A vonalak között lesz olyan is, ahol egyáltalán nem közlekedik majd vonat, mégis pénzbe kerül, hiszen őrizni kell a vasúti berendezéseket és meg kell óvni a sínek állagát.

Tizennégy vonalon lesz majd szolgáltatóváltás, egyes mellékágakon ideiglenesen szünetel majd a vasúti közforgalmi személyszállítás, néhány helyen tehervonat-forgalom továbbra is lesz - mondta az InfoRádiónak a MÁV Zrt. szóvivője.

A mellékvonalak között lesz olyan is, ahol teljesen leáll a forgalom, itt a szolgálat is megszűnik, a társaság azonban gondoskodik azonban a vasutasokról, akik ezzel elvesztik a munkájukat - közölte Kavalecz Imre.

A szóvivő hozzátette, hogy a kollégák ezentúl máshol, de hasonló beosztásban dolgoznak tovább.

Nem jár, mégis pénzbe kerül


A MÁV-nak törődnie kell a megszűnő szárnyvonalakon a vasúti berendezések, az állomásépületek és a sínek őrzésével is.

A társaság már ennek tervét is kidolgozta: a Vasútőr Kft. munkatársai végzik majd ezt a feladatot - mondta Kavalecz Imre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×