Infostart.hu
eur:
362.59
usd:
311.88
bux:
148307.14
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Péntek délután állhat helyre a vonatközlekedés a sztrájk után

A péntek délelőtti, mintegy 300 járatot érintő vasutassztrájk után délutánra szűnhetnek meg a késések. A MÁV a sztrájk alatt is biztosítja az elégséges szolgáltatásokat - mondta el a társaság szóvivője az InfoRádióban.

Kavalecz Imre közölte: az elégséges szolgáltatás azt jelenti, hogy gondoskodnak az utasterek fűtéséről és világításáról, valamint az utastájékoztatásról és a jegyértékesítésről is.

Nem fordulhat például elő, hogy a nyílt pályán fűtetlenül vesztegeljen egy szerelvény.

A vonatok befutnak egy állomásra, és ott várakoznak, amíg a munkabeszüntetés tart, tehát 9 óráig - tette hozzá a szóvivő.

Kavalecz Imre hangsúlyozta: az elégséges szolgáltatások biztosítását garantálja az a szerződés, amely szerda este jött létre a MÁV és a Vasutasok Szakszervezete között.

A sztrájk mintegy 300 járatot érint majd, lesznek járatkimaradások, némely vonat pedig rövidebb útvonalon közlekedik.

Késésekre később is számítani kell, de Kavalecz Imre szerint délután már csak kisebb csúszások lesznek.

Az utasok a változásokról az állomásokon, telefonon vagy interneten keresztül tájékozódhatnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×