Infostart.hu
eur:
362.63
usd:
311.9
bux:
148307.14
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Jogerős ítélet a Simon-ügyben

Lezárult a Simon-ügy. A volt ferencvárosi labdarúgó halálos bántalmazása miatt egyetlen vádlottnak kell börtönbe vonulnia a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése nyomán.

Az öt évvel ezelőtti eset miatt korábban már az elsőrendű vádlott 3 és fél évet, három társa pedig több mint egy évet töltött előzetes letartóztatásban.

Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság először emberölés miatt 8 és 12 év közötti szabadságvesztéseket szabott ki, ám ezt a döntést a tábla korábban megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte.

A megismételt eljárásban az elsőrendű vádlott bűnösségét már csupán halált okozó súlyos testi sértés, társaiét pedig garázdaság miatt mondta ki a Fővárosi Bíróság, és éppen annyi szabadságvesztésre ítélte őket, amennyivel a korábban letöltött előzetes letartóztatást beszámítva még nem kellett börtönbe vonulniuk.

Ezt a határozatot az ítélőtábla a másodrendű vádlott esetében úgy változtatta meg, hogy másfél éves szabadságvesztését két és fél évre súlyosbította, így a lehetséges kedvezményeket is figyelembe véve legalább hét hónapra kell visszamennie a börtönbe.

Simon Tibort, az FTC egykori labdarúgóját, a Matáv-Sopron vezetőedzőjét 2002. április 21-én verték meg az egyik fővárosi szórakozóhely előtt. Az egykori válogatott sportoló a kórházban belehalt sérüléseibe.

Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×