Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Török Gábor: a Szembenézés a pártelnöki kampány része

A Vision Consulting igazgatója szerint a miniszterelnök újrapozícionálását szolgálja a "Szembenézés" című tanulmány. Török Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a kormányfő egy már korábban is alkalmazott eszközt vett elő.

A politológus szerint Gyurcsány Ferenc ki akar törni abból a helyzetből, amely az őszödi beszéd után alakult ki körülötte. Mostanáig csak védekezett, az írással azonban megpróbálta magát újra egy kezdeményező, elemző politikusként bemutatni.

Vissza akarta venni a reformpárti miniszterelnök szerepét, akinek van gondolata a világról, aki másképp gondolkodik a Kádár-rendszerről, aki bizonyos értelemben megpróbál megértő lenni a jobboldali táborral szemben, de aki elég világosan ítéli el a Fidesz politikáját.

A kezdeményezést, a cselekvést akarta visszavenni - hangsúlyozta Török Gábor, aki szerint az iromány alapvetően a pártelnöki kampány részét képezi.

Azokat a szavazókat és véleményformálókat akarta vele megnyerni, akik elbizonytalanodtak, csalódottá váltak. Arról akarta meggyőzni őket, hogy nem tévedtek, amikor az országgyűlési választások előtt benne látták a lehetőséget.

Meggyőzni őkat arról, hogy ő az a miniszterelnök, aki reformokat hoz, képes megújítani a baloldalt, és programot tud adni a szocialistáknak.

Az elemző azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a módszer nem újdonság Gyurcsány Ferenc politikusi pályájában. A kormányfő a miniszterelnöki kampányát is könyve bemutatásával indította - emlékeztetett Török Gábor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×