Infostart.hu
eur:
361.37
usd:
310.76
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Minden képviselőnek maga felé hajlik a keze, főleg, ha pénz van benne

Százezreket költhetnek el számla nélkül az országgyűlési képviselők, és ezt a csak nekik járó kiváltságot az elszámoltatásuk tavaly júniusi szigorításakor sem vonták meg maguktól.

Először is érdemes leszögezni, hogy az országgyűlési képviselők fizetést kapnak.

Ez a tiszteletdíj, amelynek összege attól függ, hogy a politikus csak képviselő, vagy bizottsági tag, esetleg alelnök vagy elnök is. Egy honatya a 220 ezer 800 forintos fizetésén túl minimum 25, de akár 180 százalékos pótdíjat is kaphat.

A képviselők gondoskodtak arról is, hogy a tiszteletdíjukon túl költségtérítést is kaphassanak. Ezt 1998-tól a köztisztviselők illetményalapjából számítják ki, korábban a miniszteri fizetés fele volt.

A költségtérítés két részből áll: egy átalányösszegből és a szállásköltség-térítésből.

A képviselők az átalányból fizetik ki a mobiltelefon-számlájukat, ebből tankolnak a benzinkútnál, ebből tartják fenn irodájukat a választókerületükben, és juthat belőle reprezentációra is. Az átalány havi átlaga egy képviselőre számítva 242 ezer forint.

Nem ebből fizetik ki viszont a külföldi útjaikat, arra megint külön pénzt szavaztak meg.

A képviselők díjazásának és költségtérítésének szabályai tavaly júniustól változtak meg, mert a felmérések szerint meglehetősen népszerűtlen politikusi elit úgy érezte, hogy ha mindenhol megszorításokat vezet be, akkor a saját nadrágszíját is illik megtalálnia.

Azóta az átalányt a választókerületi központ Budapesttől mért távolsága alapján számítják ki, és a költségtérítési sávhatárok átszabásával évi 100 millió forintot spóroltak meg.

Sok képviselő polgármester, vagy alpolgármester, esetleg megyei vagy önkormányzati képviselő is egyben. Õk az önként vállalt megszorítás miatt most már nem vehetnek fel annyi pénzt az Országgyűléstől, hiszen otthon is jár nekik tiszteletdíj és költségtérítés.

Megszűnt a képviselők ingyenes utazási lehetősége is. Igaz, egy fideszes képviselő, Kovács Ferenc megpróbálkozott azzal, hogy Toller László balesetére hivatkozva visszahozza az ingyenes vonatozás és buszozás aranykorát, de leszavazták.

Azonban még csak ötlet szintjén sem merült fel, hogy a képviselők számlával igazolják, mire költötték az adófizetők pénzét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×