Infostart.hu
eur:
361.37
usd:
310.76
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Körbevezetnék a 4-est és a 6-ost, meghosszabbítanák a fogaskerekűt

Néhány éven belül a Moszkva tértől a Normafáig érne a fogaskerekű vonala a XII. kerületi önkormányzat tervei szerint. Erről, valamint a 4-es és a 6-os villamos Alkotás útra irányításáról és a Böszörményi út-Márvány utca sétálóutcává alakításáról nemrég egyeztetett Pokorni Zoltán polgármester és Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes.

Pokorni Zoltán, a XII. kerületi önkormányzat polgármestere az InfoRádiónak elmondta: azt szeretnék elérni, hogy a fogaskerekű mindkét irányban egy-egy megállóval hosszabb legyen, azaz a Moszkva tértől a Normafáig közlekedjen.

Ennek érdekében jelentős műszaki átalakításra van szükség, a pálya korszerűsítése és bővítése becslések szerint 3,5-4 milliárd forintba kerül, az új szerelvények megvétele pedig 4-4,5 milliárd forint lenne - mondta el a XII. kerület polgármestere.

Pokorni Zoltán szerint ezek nagyon nagy összegek a kerületi költségvetéshez képest, ezért csak a fővárossal és a BKV-val közösen lehet megvalósítani a beruházást. Forrásként az úgynevezett svájci alapot nevezte meg, amelyet ilyen jellegű beruházásokra lehet igénybe venni.

A polgármester azt nyilatkozta, hogy Hagyó Miklós városüzemeltetési főpolgármester-helyettessel ebben az ügyben megkezdték a tárgyalást, amelyen szó esett még a 4-es és a 6-os villamos Alkotás útra irányításáról és a Böszörményi út-Márvány utca sétálóutcává alakításáról is.

Körvillamos

A villamos esetében egy régi elképzelést szeretnének valóra váltani azzal, hogy a járat a Moszkva térről az Alkotás útra fordulva a Móricz Zsigmond körtérnél elérné az indulási pontját és egyfajta körvillamosként közlekedne a Nagykörúton és a Budai körúton.

A Márvány utcát teljesen sétáló utcává, a Böszörményi utat pedig a Ráday utcához hasonlóvá alakítanák, ahova a villamosok és a buszok behajthatnának, de az átmenő forgalom többi részét kitiltanák. Pokorni Zoltán közölte: a fejlesztések ügyében hamarosan találkozik a BKV új vezetésével.

Az InfoRádió megkereste Hagyó Miklós főpolgármester-helyettest, aki elmondta, hogy személyesen egyeztetett a tervekről Pokorni Zoltánnal, és a városházán megvizsgálják, milyen lehetőség van az elképzelések megvalósítására.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×