Infostart.hu
eur:
390.28
usd:
331.47
bux:
110891.39
2025. december 23. kedd Viktória

A megszorítások elérték az idősotthonokat is

Egy januári kormányrendelet szerint az emelt szintű idősotthonok egy lakó után évi kétszázezer forinttal kevesebb állami támogatást kapnak, mint tavaly. Magyarországon 11 ezer 500 ember él ilyen intézményben.

A Népszabadság arról ír, hogy a megszorítások elérték az idősotthonokat: egy januárban életbe lépett kormányrendelet szerint az emelt szintű intézmények egy lakó után évi kétszázezer forinttal kevesebb állami támogatást kapnak, mint tavaly. Emiatt sokan a visszaminősítést választják. A cikk emlékeztet arra, hogy országszerte csaknem 800, idősek számára tartós elhelyezést biztosító intézmény működik, több mint 45 ezer idős embernek nyújtva ellátást. Közülük 11 500-an emelt szintű otthonban élnek. Ezeknek az intézményeknek azonban jóval kevesebb pénz jut január elsejétől. A lap megkereste a szociális tárca főosztályvezetőjét, és különböző idősotthonok vezetőit kérdezte.

Elkészültek az első hírek a Jupiterről - adja hírül a Magyar Nemzet. Az első felvételeket százmillió kilométerről készítette a New Horizons űrszonda, amely a tervek szerint 2015-ben éri el a Naprendszer peremét, s közelíti meg a Plútót. Miután felmérte az égitestet, tovább száguld, és az ötödik űreszköz lesz, amely kijut a csillagközi térbe. A lap a New Horizons űrszonda történetét eleveníti fel.

Jön az ingyenes nettévé - adja hírül a Napi Gazdaság. Az ingyenes internetes telefonálást lehetővé tévő Skype két létrehozója, a svéd Niklas Zennström és a dán Janus Friis internettelevíziós vállalkozást alapított Joost néven. Kezdetben csak számítógépekkel lesz elérhető a szolgáltatás, de hosszabb távon a tévékészülékekre is átkerülnek majd a műsorok. A Skype-hoz hasonlóan: a felhasználó ingyenesen letölthet egy szoftvert - ez a tesztelés végső fázisában van -, amellyel az Interneten keresztül hozzáférhet a szolgáltató által kínált tévécsatornákhoz.

Szárnyal Kína gazdasága - ebből Magyarország is profitálhat - írja a Világgazdaság. A cikk arról számol be, hogy az Európai Unió tárgyalásokat kezdett tegnap az ázsiai országgal, hogy egy új, átfogó egyezmény szülessen a 27 országot tömörítő unió és a világ legnépesebb állama között. A tárgyalások akár két évig is eltarthatnak, bár nem adtak határidőt a befejésre. A lap felhívja a figyelmet arra, hogy a kínai gazdasági növekedésből így hazánk is profitálhat, hiszen a régióban Magyarország jelenti Kína "hídfőállását".

A Pénzcentrum internetes lap arról ír, hogy egy bankszámla megnyitás ugyan játszi könnyedséggel megy bárkinek, ám a számla megszüntetése, vagy a bankváltás már jóval nagyobb feladat. A gazdasági portál külföldi kitekintést ad: hogyan működik a rendszer az Egyesült Államokban, és emlékeztet a hazai törekvésekre is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ezeket tanácsolja a szakértő, hogy biztonságosak legyenek az ünnepi fogások

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal élelmiszeriparért és élelmiszerbiztonsági ellenőrzésért felelős elnökhelyettese az InfoRádióban arról beszélt, mire figeljünk a nyers húsok, halak és tojás esetén annak érdekében, hogy semmilyen emésztőrendszeri panasz, megbetegedés ne árnyékolja be az adventi és karácsonyi időszakot.
VIDEÓ
Kormányinfó: fontos döntések válnak hatályossá január 1-jén

Kormányinfó: fontos döntések válnak hatályossá január 1-jén

A januártól életbe lépő családtámogatási és adózási változások, a nyugdíjasokat érintő intézkedések, valamint a vállalkozások számára bevezetett adócsökkentések kerültek elsőként terítékre a kormányinfón. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter emellett beszélt az Orbán Viktor kormányfő által korábban emlegetett „pénzügyi védőpajzsról” is, hangsúlyozva, hogy egyelőre csak előkészítő egyeztetések zajlanak, az uniós források kiváltása nincs napirenden. A Portfolio-n élőben közvetítjük a kormányinfót.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×