Infostart.hu
eur:
355.73
usd:
312.68
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Országos Volán-sztrájk

Országos sztrájkot kezdeményeznek a Volán-társaságok munkavállalóinak érdekeit képviselő szakszervezetek január 29-ére, reggel 4 és 8 óra között.

A Közúti Közlekedési Szakszervezet, a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége és a Vas Megyei Közúti Közlekedési Független Szakszervezet közös közleményében emlékeztetett arra, hogy a társaságok 24 ezer munkavállalóját képviselő szakszervezetek 2006 novemberében adták át a béremelésre vonatkozó javaslatukat a munkáltatói szövetségnek.

A tárgyalások azóta sikertelenek voltak, mivel a munkavállalók 12 százalékos követelésével szemben a munkáltatók legfeljebb 6 százalékot ajánlottak, emellett nem zárták ki, hogy lesznek olyan társaságok, ahol egyáltalán nem lesz béremelés.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×