Infostart.hu
eur:
355.5
usd:
312.44
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Alkotmányellenes a BKV-viteldíjak emelése?

Lapinformációk szerint közigazgatási hivatalhoz fordult két civil szervezet, mert úgy vélik: a BKV-viteldíjak legutóbbi emelése jogszabályokat sért. Egyebek mellett azt kifogásolják, hogy az előkészítésbe nem vonták be az érintett társadalmi szervezeteket.

A Magyar Nemzet szerint közigazgatási hivatalhoz fordult a Levegő Munkacsoport, és a Nagycsaládosok Országos Egyesületet, mert a két szervezet úgy véli, a BKV-viteldíjak legutóbbi áremelése megsért több jogszabályt, köztük az alkotmányt is. A civilek a többi között azt kifogásolják, hogy az áremelés előkészítésében az érintett társadalmi szervezetek nem vettek részt, így nem élhettek véleménynyilvánítási jogukkal, és az átgondolatlan rendeletről a döntéshozók sem kaphatták meg a szükséges tájékoztatást.

Úgy tűnik, hiába a szerzői jogok rendezése az interneten is elérhető zeneszámoknál, a CD-k és DVD-k forgalma a legfrissebb adatok szerint tíz százalékkal esett vissza 2006-ban - írja a Népszabadság. A jövő sem tűnik fényesebbnek: ugyanis a zenei kiadók számára korábban rengeteg pénzt termelő CD-lemezekre egyre kevesebb vásárló kíváncsi, és az így kieső bevételt nem ellensúlyozzák a zeneletöltésből származó, évről évre jelentősen gyarapodó összegek.

Tavaly 42 százalékkal, 23 millió forintra emelkedett a kiemelt adózók körében az egy adóvizsgálatra jutó átlagos megállapítás összege - írja a Napi Gazdaság. A változás annak tudható be, hogy a revizorok kevesebb, de alaposabb vizsgálatokat tudtak folytatni az érintetteknél. Az APEH adatai szerint a kiemelt adózók fizetési fegyelme jobb az átlagosnál.

A Világgazdaság azt írja, a borúlátóbb vélekedések szerint akár 15-20 százalékkal is zsugorodhat a magyar építőipar. A finanszírozási nehézségek és a kormányzati, önkormányzati és lakossági kereslet jelentős visszaesése miatt ugyanis a vezető magyarországi társaságok bevételei is csökkennek 2007-ben, de a lánctartozások miatt amúgy is nehéz helyzetben lévő kis- és középvállalkozásokat csődhullám fenyegeti.

Hatalmas kert, belső medence, cselédszoba - csak néhány azokból az extrákból, amelyeket általában elvárnak a budai luxusvillákban a vevők - írja a portfolio.hu. A portál luxusingatlanokról készített összeállítása szerint a 200 millió forintnál értékesebb ingatlanok jellemzően a II. és a XII. kerületben találhatóak, és a legtöbb esetben legalább 500 négyzetméteres alapterülettel rendelkeznek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×