Infostart.hu
eur:
363.21
usd:
313.07
bux:
146668.85
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Vegyen Ön is autópálya-kezelőt!

Szakmai vagy pénzügyi befektető veheti meg az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-t, de az is lehet, hogy tőzsdére bocsátják a társaságot - mondta el a társaság vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

Nagy Attila Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter korábbi közlésére hivatkozva úgy vélte: első körben a cég mintegy 30 százaléka kerülhetne a tőzsdére.

A törvényi felhatalmazás 25 százalék plusz egy szavazatig engedi a tőzsdére bocsátást, de a második lépcsőben 75 százalékig is el lehet menni.

Az autópálya-kezelő vezérigazgatója hangsúlyozta: az idei év kiemelt feladata a privatizáció, de a társaság alaptevékenysége ezután sem változna.

Az állam bevételhez jutna, és a kialakuló verseny miatt lejjebb mehetnének az üzemeltetési költségek - sorolt néhány érvet a magánosítás mellett Nagy Attila.

Az idei célok

A vezérigazgató szólt arról is, hogy az autópálya-kezelő célja idén a jelenlegi színvonal szinten tartása. Nagy Attila emlékeztetett arra, hogy egy adott szolgáltatási szintre szerződnek az állammal, ezt kell biztosítaniuk.

A pontozási rendszerben megnézik a pályaszerkezetet, a pihenőhelyeket. Ha valami nincs rendben, akkor pénzlevonás a büntetés. Ugyanakkor a jelenlegi színvonal megfelel a szerződésnek - tette hozzá.

A cégvezető felhívta a figyelmet arra, hogy az M0-ás Duna-hídja túl nagy terhelésnek van kitéve, így ott égető szükség van az új nyomsávra.

Ráadásul tavaly három olyan baleset is volt, amikor a fuvarozók "elvitték" a hídszerkezet egy kisebb-nagyobb darabját.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.

Nyílt levelet kapott Magyar Péter, nem is akárhonnan

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Veszélyes vegyszer szivárgott a talajba az iváncsai SK On akkumulátorgyárnál

Veszélyes vegyszer szivárgott a talajba az iváncsai SK On akkumulátorgyárnál

Az iváncsai SK On akkumulátorgyár belső monitoring kútjában NMP (n-metil-2-pirrolidon) oldószerszennyezést mutattak ki a gyár önellenőrző mérései során, a szennyezést még augusztus 28-án fedezték fel. Az NMP olyan anyag, amely a szervezetbe kerülve többek között magzatkárosító hatást fejthet ki. Molnár Tibor polgármester haladéktalanul elrendelte a település összes utcájában egy-egy fúrt vagy ásott kút vizének független bevizsgálását, amelyet az önkormányzat saját költségén végeztet el. A vezetékes ivóvizet a szennyezés nem érinti, az Ercsi felől érkezik csővezetéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×