Infostart.hu
eur:
363.21
usd:
313.07
bux:
146668.85
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Még az MSZP-t is meglepte az egészségügyi miniszter

Meglepte a szocialista politikusokat az egészségügyi miniszter régióknak küldött, a kórházi ágyszámokról szóló javaslata - mondta el Schvarcz Tibor, az egészségügyi bizottság alelnöke.

"Nem erre a kapacitásajánlatra számítottunk" - fogalmazott a szocialista politikus, hozzátéve, hogy a korábbi egyeztetések során - amelyeken kormánypárti képviselők, a megyék szakmai vezetői, kórházigazgatók és az Egészségügyi Minisztérium képviselői vettek részt - már kialakult egy előzetes lista, amely elfogadható kompromisszumokat tartalmazott.

A hétfői ajánlat eltér a korábban egyeztetettől - tette hozzá a szakpolitikus. Példaként a közép-dunántúli, a dél-dunántúli és az észak-magyarországi régiót említette.

Veszélyben a megegyezés?

"A korábbi konszenzus közeli állapotot teljesen átszabta ez a lista, (...) nem tudom, hogy lehet ezek után megegyezni" - mondta Schvarcz Tibor. Hozzátette: a regionális egészségügyi tanácsoknak kiküldött miniszteri listában vannak ugyan tartalékkapacitások, ám azok nem elégségesek arra, hogy feloldják azokat a feszültségeket, amelyeket a korábbi egyeztetés megszüntetett volna. (A listán szerepel a 39 kiemelt kórház is, sok esetben úgy, hogy egyetlen aktív ágyat sem tüntet fel az intézmények neve mellett a javaslat. Ez nem azt jelenti, hogy ezek a kórházak megszünnek, csupán arról van szó, hogy a kiemelt kórházakról külön rendelkezik a törvény. De előfordul az is, hogy a törvényben garantált számnál többet javasol az intézményeknek a tárca, így a most nyilvánosságra került listában is szerepel adat a nevük mellett, ez azt jelenti, hogy ennyivel több ágyra számíthatnak a jövőben - a szerk.)

Az Egészségügyi Minisztérium hétfőn juttatta el a regionális egészségügyi tanácsoknak azt a listát, amely azt tartalmazza, hogy a tárca hány kórházi ágy fenntartását javasolja az egyes régiókban.

A tanácsoknak 20 napjuk van arra, hogy döntsenek a normatívák és az ellátási területek felosztásáról. A döntés akkor érvényes, ha azt a régió valamennyi kórháza 30 napon belül jóváhagyja. Ha az érintett gyógyintézményeknek, illetve fenntartóiknak nem sikerül megegyezniük, a miniszter nyolc napon belül dönt a régió normatíváinak felosztásáról.

Az új finanszírozási szerződéseket 2007. március 31-ig kell megkötni.

Címlapról ajánljuk
Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.

Nyílt levelet kapott Magyar Péter, nem is akárhonnan

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Veszélyes vegyszer szivárgott a talajba az iváncsai SK On akkumulátorgyárnál

Veszélyes vegyszer szivárgott a talajba az iváncsai SK On akkumulátorgyárnál

Az iváncsai SK On akkumulátorgyár belső monitoring kútjában NMP (n-metil-2-pirrolidon) oldószerszennyezést mutattak ki a gyár önellenőrző mérései során, a szennyezést még augusztus 28-án fedezték fel. Az NMP olyan anyag, amely a szervezetbe kerülve többek között magzatkárosító hatást fejthet ki. Molnár Tibor polgármester haladéktalanul elrendelte a település összes utcájában egy-egy fúrt vagy ásott kút vizének független bevizsgálását, amelyet az önkormányzat saját költségén végeztet el. A vezetékes ivóvizet a szennyezés nem érinti, az Ercsi felől érkezik csővezetéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×