Infostart.hu
eur:
363.21
usd:
313.07
bux:
146668.85
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Két kórháznak nem jutott ágy

Kevesebb mint 9000 ezer kórházi ágy szűnik meg az országban. Az Egészségügyi Minisztérium két intézménynek nem osztott ágyakat, több kórház kizárólag krónikus betegellátást végezne. Az ágyszámokról a regionális egészségügyi tanácsok döntenek. Ha nincs megegyezés, a miniszteré a végső szó.

Két intézményben, a kecskeméti repülőkórházban és a borsodi dialízis centerben szüntetné meg az ellátást az egészségügyi miniszter - derült ki a minisztérium honlapjára felkerült dokumentumból.

A hét régióban összesen 16417 aktív, illetve 18954 krónikus betegellátás számára kialakított kórházi ágyon osztozhatnak az intézmények. Javarészt azok, amelyek nem lettek úgynevezett súlyponti, vagyis kiemelt kórházak.

Az egészségügyi miniszter a már korábban kijelölt 39 intézmény némelyikébe is javasolt ágyszám növelést. 709 ágyra nem tett intézményi szintű javaslatot, csak a szakterületeket jelölte meg. Budapesten egyébként - intézmény-összevonásokkal együtt - 8 kiemelt kórház lesz, lényegében a többi osztozik az 5238 aktív, illetve 4750 krónikus betegellátást biztosító ágyszámon.

Budapesten kilenc intézményben csak krónikus betegellátás

A fővárosban a miniszter elképzelései szerint 9 intézményben kizárólag krónikus betegellátás folyna. A Bethesda Gyermekkórház 178, a Budai Gyermekkórház 120, a Heim Pál 490, a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet pedig 120 ággyal működne a javaslat szerint.

A hír tv honlapjáról kiderül: Bakonyi Tibor MSZP-s képviselő szerint Molnár Lajos a Sportkórháznak 60 aktív és 40 rehabilitációs ágyat ígért, de a javaslatban összesen 90 szerepel, 40 aktív és 50 krónikus.

A hétfő este nyilvánosságra hozott előterjesztésről a regionális egészségügyi tanácsok 20 napon belül döntenek. Arról is a testületek határoznak, hogy hány helyen szüntetik meg az aktív ellátást. A döntést minden fenntartónak el kell fogadnia. Ennek híján az egészségügyi miniszter dönt.

Az átszervezés miatt országosan valamivel kevesebb, mint 9000 kórházi ággyal lesz kevesebb. Összességében az aktív ellátást biztosító helyek száma csökken, míg a krónikus ellátást biztosítóké nő.

"Messze elegendő"

Molnár Lajos szerint Magyarországon a tervezett aktív ágyszám "messze elegendő" ahhoz, hogy ellássák azokat a betegeket, akiket kórházi körülmények között kell kezelni. A lakosság életkorának növekedése előrejelzi azt, hogy ápolásra, rehabilitációra és krónikus osztályokra sokkal nagyobb szükség van, mint aktív osztályokra.

A miniszter szólt arról is, hogy a súlyponti kórházak kijelölése nem finanszírozási, hanem szakmai kérdés, ezért a kiemelt kórházak nem kapnak automatikusan több pénzt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.

Nyílt levelet kapott Magyar Péter, nem is akárhonnan

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Veszélyes vegyszer szivárgott a talajba az iváncsai SK On akkumulátorgyárnál

Veszélyes vegyszer szivárgott a talajba az iváncsai SK On akkumulátorgyárnál

Az iváncsai SK On akkumulátorgyár belső monitoring kútjában NMP (n-metil-2-pirrolidon) oldószerszennyezést mutattak ki a gyár önellenőrző mérései során, a szennyezést még augusztus 28-án fedezték fel. Az NMP olyan anyag, amely a szervezetbe kerülve többek között magzatkárosító hatást fejthet ki. Molnár Tibor polgármester haladéktalanul elrendelte a település összes utcájában egy-egy fúrt vagy ásott kút vizének független bevizsgálását, amelyet az önkormányzat saját költségén végeztet el. A vezetékes ivóvizet a szennyezés nem érinti, az Ercsi felől érkezik csővezetéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×