Infostart.hu
eur:
363.21
usd:
313.07
bux:
146668.85
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Rekordhiány az egészségbiztosítónál

Tovább emelkedett az Egészségbiztosítási Alap hiánya 2003 és 2006 között az Állami Számvevőszék vizsgálata szerint. Ennek oka, hogy kevesebb a járulékfizető, miközben a lakosság nagyobb arányban veszi igénybe az egészségügyi ellátásokat, ráadásul néhány ellátás kiadása aránytalanul nőtt.

A hiány három év alatt több mint négyszeresére emelkedett, 2006-ban már elérte a 380 milliárd forintot.

Bihari Zsigmond, az Állami Számvevőszék munkatársa az InfoRádióban elmondta: a hiánynövekedés oka, hogy egyre kevesebb a befizető, míg egyre többen veszik igénybe az ellátást.

A bevételek 2002-ben még a kiadások 80 százalékát fedezték, 2005-ben már csak a 70 százalékát.

Az ÁSZ munkatársa szerint problémát jelent az is, hogy nincsenek megfelelő szakmai eljárások a finanszírozásra, valamint az is, hogy az alapkezelőnek nincs ráhatása a bevételekre.

Bihari Zsigmond ugyanakkor hozzátette: biztató, hogy a vizsgálat befejezte óta számos javaslat került a parlament elé az alap konszolidálására.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.

Nyílt levelet kapott Magyar Péter, nem is akárhonnan

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Veszélyes vegyszer szivárgott a talajba az iváncsai SK On akkumulátorgyárnál

Veszélyes vegyszer szivárgott a talajba az iváncsai SK On akkumulátorgyárnál

Az iváncsai SK On akkumulátorgyár belső monitoring kútjában NMP (n-metil-2-pirrolidon) oldószerszennyezést mutattak ki a gyár önellenőrző mérései során, a szennyezést még augusztus 28-án fedezték fel. Az NMP olyan anyag, amely a szervezetbe kerülve többek között magzatkárosító hatást fejthet ki. Molnár Tibor polgármester haladéktalanul elrendelte a település összes utcájában egy-egy fúrt vagy ásott kút vizének független bevizsgálását, amelyet az önkormányzat saját költségén végeztet el. A vezetékes ivóvizet a szennyezés nem érinti, az Ercsi felől érkezik csővezetéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×