Infostart.hu
eur:
388.69
usd:
330.34
bux:
110890.99
2025. december 23. kedd Viktória

Kuncze megszüntetné a 13. havi nyugdíjat

Az SZDSZ elnöke megszüntetné, illetve átalakítaná a 13. havi nyugdíj jelenlegi rendszerét.

Kuncze Gábor a közszolgálati televízió Nap-kelte című műsorában azt mondta: elég lenne, ha a kisnyugdíjasok kapnának ilyen többletjuttatást.

"Az én véleményem az (...), hogy meg kellene szüntetni" a 13. havi nyugdíjat - jelentette ki a szabad demokraták elnöke.

Hozzátette: a megszüntetésnek lenne egy úgynevezett "soft változata" is, ő ezt pártolná.

Eszerint úgy is meg lehetne szüntetni a juttatást, hogy azt beépítenék a rendes nyugdíjakba.

"Akik eddig megkapták, azoknak a nyugdíjába ezt beépítjük, és a jövőben új 13. havit már nem állapítunk meg" - mondta a liberális pártelnök.

Hozzátette: támogathatónak tart egy másik változatot is. Eszerint csak egy bizonyos összegig járna a 13. havi nyugdíj, akik e felett kapnak juttatást, azoknak már nem.

Indoklásként emlékeztetett arra, hogy a 13. havi nyugdíjat eredetileg azért találták ki, mert a kisnyugdíjasokon akartak segíteni.

Azt gondolom, hogy akinek 60 ezer forint a nyugdíja, annak érdemes segíteni, akinek 160-180 ezer forint, annak meg nem kell feltétlenül - mondta Kuncze Gábor.

Fidesz: nem

A televíziós nyilatkozat után Iván László fideszes politikus közölte: Kuncze Gábor "rossz időben, rossz helyzetben" nyilatkozott a 13. havi nyugdíjról.

A szabad demokrata politikus nyilatkozata előrevetíti az árnyékát annak, hogy az "alamizsna szociálpolitikát" folytató kormány újabb brutális támadást indít a nyugdíjakkal kapcsolatosan - közölte.

Amikor megélhetési válság sújtja az idős embereket, akkor "hallatlan merész gondolat" előkészületlenül, megfelelő koncepció és egyeztető program nélkül belenyúlni a nyugdíjrendszerbe, a nyugdíjasok életébe - vélekedett Iván László.

MSZP: nem


Sem a kormány, sem a szocialista képviselőcsoport nem tervezi a 13. havi nyugdíj megszüntetését vagy átalakítását - reagált Kuncze Gábor szavaira Csákabonyi Balázs, az MSZP képviselője.

Hozzátette: ez a juttatás a magyar nyugdíjas társadalomnak olyan szerzett joga, amelyet sem csorbítani, sem megszüntetni nem szabad és nem lehet.

A differenciáltságra vonatkozó javaslatra Csákabonyi azt mondta: az igazságtalan és kivitelezhetetlen lenne.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Az amerikai tőzsde ritka teljesítményre készül – már csak 3% hiányzik

Az amerikai tőzsde ritka teljesítményre készül – már csak 3% hiányzik

Emelkedéssel zártak pénteken az amerikai tőzsdék, amelyet az ázsiai piacokon szintén erősödés követett ma reggel. A mesterséges intelligencia körüli feléledő optimizmus hozzájárult a jó hangulathoz. Európában ehhez képest visszafogott mozgások voltak a mai kereskedésben, enyhe esés volt a jellemző a tőzsdéken. Közben a nemesfémek ralija tovább folytatódott, az arany új történelmi csúcsra ment, de jól teljesít az ezüst is. Emelkedett az olaj ára is a Venezuela közelében fokozódó geopolitikai feszültségek miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×