Infostart.hu
eur:
361.6
usd:
311.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália

A zavargásokat vizsgáló bizottság nem akar belügyminisztériumot

Cáfolta az InfoRádiónak a kormányfő által létrehozott, az őszi zavargásokat vizsgáló bizottság vezetője azt a hírt, hogy alkotmánymódosítást vagy a Belügyminisztérium visszaállítását javasolják majd. Gönczöl Katalin elmondta: január 31-éig tart a testület munkája, jelenleg időarányosan haladnak.

Egy szó sem igaz a Népszava cikkéből - így fogalmazott Gönczöl Katalin az InfoRádiónak, amikor a megjelent írásra szerettük volna reagáltatni.

A Népszava információi szerint az őszi zavargások okait, hátterét vizsgáló bizottság számos törvénymódosító javaslatot tesz majd a kormány asztalára, többek között az alkotmányt és a gyülekezési törvényt is meg akarja változtatni, emellett a rendészeti struktúra átalakításához kéri majd a Belügyminisztérium visszaállítását.

Gönczöl Katalin a cáfolaton túl elmondta, hogy január 31-ig dolgozik a testület, és időarányosan halad a munkával.

A munkacsoport felállítását Gyurcsány Ferenc kezdeményezte az október 23-ai megmozdulások után.

A bizottság november 8-án megalakult, akkor Gönczöl Katalin közölte: a testület nem fog jogszabályokat kidolgozni, hanem szakmai ajánlásokat fogalmaz meg, illetve törvényi változtatások, intézményi feladatok végrehajtásának szükségességét javasolhatja.

Munkájukhoz rendőrségi jelentéseket, tv-felvételeket, fotókat elemeznek majd.

A bizottság tagja Györgyi Kálmán nyugalmazott legfőbb ügyész, miniszteri főtanácsadó, Kacziba Antal nyugállományú rendőr vezérőrnagy, Pataki Ferenc szociálpszichológus, Tóth Judit alkotmányjogász, miniszteri tanácsadó, Halmai Gábor alkotmányjogász, egyetemi tanár, Csepeli György egyetemi tanár, szociálpszichológus, Ormos Mária professzor emeritus, történész és Vörösmarti Mihály nyugalmazott rendőr dandártábornok.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kötelező tagság visszaállítása – Az orvoskamara elégtételt érez és beteggaranciákról is beszél az új helyzetben

Kötelező tagság visszaállítása – Az orvoskamara elégtételt érez és beteggaranciákról is beszél az új helyzetben

Újra kötelező lesz a kamarai tagság az orvosoknak – jelentette be csütörtökön Köböl Anita kormányszóvivő. Azóta a részletszabályok hivatalosan is napvilágot láttak. „Ez a döntés igazságtétel az egész orvosi társadalomnak” – így reagált a bejelentésre az InfoRádióban Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara Szakmai Hivatalának vezetője.

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×