Infostart.hu
eur:
362.05
usd:
311.72
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Európa élén a magyar kutatók

A tudományos publikációk száma alapján a magyar kutatók változatlanul az első helyen állnak az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott 10 ország közül - közölte a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

Vízi E. Szilveszter az idei év eredményeit összegezve elmondta: a legtekintélyesebb tudományos lapokban, mint például a Nature-ben és a Science-ben megjelent dolgozatok számát tekintve az Európai Unió középmezőnyébe tartozunk.

Az MTA elnöke hozzátette: főként a neurológia és az elméleti fizika területén kimagasló a tudósok teljesítménye.

A jövőről szólva Vízi E. Szilveszter megjegyezte: 2007-ben az innovációs alapból mindössze 3,5 milliárd forint jut pályázatokra, pedig az összegnek legalább 30-40 milliárd forintnak kellene lennie.

Az akadémia elnöke kiemelte: jövőre azokat a kutatócsoportokat kívánják kiemelten támogatni, amelyek külföldi pályázatokon már elnyertek különböző összegeket.

Címlapról ajánljuk
Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×