Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

Tizennégyezer embert küldenek el a közigazgatásból

A minisztériumi leépítések miatt még az idén 14 ezer embernek szűnik meg az állása a közigazgatásban. Lapszemle.

A Népszabadság azt írja, hogy ha az uniós borreformot az eredeti tervek szerint hajtanák végre, akkor az ország szinte teljes - mintegy 80 ezer hektáros - szőlőterületét felszámolhatják, és csak néhány szigetszerű oázisban termelnének szőlőt. Márpedig erre a szőlősgazdák körében nagy az elszántság. A hektáronkénti 8 ezer eurós (kétmillió forintos) kivágási támogatás olyan csáberő, aminek aligha tudnak ellenállni. Eddig 30-50 hektáron volt kifizetődő a szőlőtermelés. A kivágásért kapott 60-100 millió forint viszont bőven kárpótolja a rosszabb években 50 forintos nagybani borárakat. Ezt a helyzetet akarják még időben kihasználni a piacukat féltő nagy borászati cégek: igyekeznek hosszú távú szerződéssel magukhoz kötni a szőlősgazdákat.

A Magyar Nemzetben az áll, hogy több mint tizennégyezer embert küldenek el még az idén a közigazgatásban dolgozók közül. A kormány a minisztériumi bürokrácia leépítést ígéri, de valójában a háttérintézmények szakembereit bocsátják el.

Az Index.hu-n olvasható, hogy február másodikán mindegyik magyar mobilszolgáltatónak mérsékelnie kell a hálózatába irányuló hívások díját - jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH). A közlemény szerint a T-Mobile-nak a hálózatába irányuló vezetékes és mobil hívások végződtetési díját a jelenlegi 27,17 forintról 23,17 forintra, a Pannonnak percenként 29,44 forintról 24,44 forintra, a Vodafone-nak pedig 32,61 forintról 26,16 forintra kell csökkentenie.

A Világgazdaság írja, hogy bár a vállalatok többségénél az első vezető jövedelme 27 és 47 millió forint között mozog, van, aki ennél jóval több pénzt visz haza. A Hewitt Humán Tanácsadó Kft. 2006-os kompenzációs adatbázisa szerint a "legrosszabbul" keresők 10-15 millió forint között, a legjobban megfizetettek akár 60 millió forintnál is többet keresnek az idén bruttóban. Egy vidéki cégnél a fizetések 15-20, de akár 30 százalékkal is alacsonyabbak lehetnek. A fizetési rangsorban a vezérigazgatókat az értékesítési és marketing-, valamint a pénzügyi terület irányítói követik.

A Napi Gazdaság számol be arról, hogy a M.E.G.A. botrány után a rendőrség rossz minőségű termék forgalomba hozatala bűntette miatt indított bűntető eljárást, a lap szakértői szerint csalás miatt is büntethető lehetnek az érintettek. Ennek az a jelentőssége, hogy a Btk. a csalás bűncselekményéhez jóval szigorúbb szankciókat fűz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×