Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Fegyelmit kért maga ellen a kórházigazgató

Lemond megbízatásáról az egri kórház pénzügyi stabilizációjával megbízott önkormányzati biztos, miután a fenntartó hevesi megyegyűlés elutasította a közreműködésével kidolgozott reorganizációs program meghatározó elemet. A kórház főigazgatója eközben fegyelmi eljárást kezdeményezett maga ellen.

Szakács Ferenc, a több mint 1100 ágyas intézmény főigazgatója elleni fegyelmi eljárás megindításáról még nem hozott határozatot a megyegyűlés.

A helyzetet bonyolítja, hogy a fenntartó önkormányzat, elnök és tisztségviselők hiányában csaknem működésképtelen. Ugyanis a Fidesz és szövetségesei, illetve az MSZP egyaránt 20-20 mandátumot szereztek az önkormányzati választásokon és mindkét fél igényt tart a testület vezetésére.

Kató Gábor önkormányzati biztos a többi között a mosoda és a gyógyszertár vállalkozói kiszervezését, ezzel párhuzamosan pedig 100 ember elbocsátását javasolta a fenntartónak. Mindezt azzal indokolta a biztos, hogy intézkedések hiányában az állami normatív támogatások csökkenése miatt félmilliárd forintra nő az intézmény hiánya.

Ugyanakkor az intézkedések előkészületeként már le is zajlottak a mosoda és a gyógyszertár működtetésére kiírt közbeszerzési eljárások, ám a közgyűlési elutasítás nyomán megrekedt a folyamat.

Az 1600 dolgozót foglalkoztató intézmény pénzügyi stabilizációja érdekében további intézkedések szerepelnek a napirenden, ám ezekről majd csak az önkormányzat költségvetésének elfogadásakor hozhat döntést a fenntartó.

A kórházat működtető közgyűlés már korábban pályázatot nyújtott be az egészségügyi tárcához az ágyszerkezet átalakítása érdekében. Az igényelt 120 millió forintot 117 aktív ágy megszüntetésére, illetve az így felszabaduló forrásokat a krónikus és a járó beteg ellátás javítására fordítaná az évente, mintegy 40 ezer fekvőbeteget gondozó intézmény.

Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×