Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

Több 10 millió forint lehet Aba Botond végkielégítése

Több szerződés vonatkozik Aba Botond, a BKV vezérigazgatójának munkaviszonyára. Mint azt az InfoRádió megtudta, a főpolgármesteri hivatalban most azon dolgoznak, hogy leváltásakor azt vegyék alapul, amely szerint a legkevesebb pénzt kell kifizetni a távozó BKV-vezérnek.

Mint azt az InfoRádió városházi forrásokból megtudta, a főpolgármesteri hivatalban lázas számolgatás folyik, hogy miként lehet majd a legkevesebbet kifizetni Aba Botondnak, a BKV távozó vezérének.

A vezérigazgató fizetését több szerződés is szabályozza, ebből próbálják majd azt alapul venni, amelyik szerint a legkisebb lenne a végkielégítés.

Aba Botond 26 éve dolgozik a közlekedési vállalatnál, ebből 13-at a vezérigazgatói székben töltött. Végkielégítése becslések szerint akár több 10 millió forint is lehet.

Aba Botond fizetése két részből áll. Alapbére havonta bruttó 630 ezer forint.

A fizetés másik részét az éves prémium teszi ki, amelynek mértékét az határozza meg, hogy végrehajtotta-e az év elején meghatározott feladatokat.

A prémium mértéke 2004-ben 20 millió forint, 2005-ben pedig mintegy 13 millió forint volt. Tavaly a főpolgármester prémium-megvonással sújtotta Aba Botondot a szabálytalan járatritkítás miatt.

Aba Botond január 1-jei leváltását Hagyó Miklós városüzemeltetési főpolgármester-helyettes jelentette be múlt hét végén, a menesztésről a fővárosi közgyűlés dönt várhatóan a szerdai rendkívüli közgyűlésén.

A BKV-vezérigazgató utódja várhatóan Antal Attila lesz, aki korábban a Főtaxit és az Est Taxit vezette, majd a Nógrád Volán vezetője volt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×